3p
A francia államfő interjút adott a V4-es országok lapjainak. Beszélt a Magyarország ellen indított 7-es cikkely szerinti eljárásról is, valamint arról, hogy amúgy jó a kapcsolata Orbán Viktorral.

Közös interjút adott a visegrádi országok négy kiválasztott sajtótermékének, köztük a hvg.hu-nak Emmanuel Macron. A francia államfő hétvégi, Szlovákiát és Csehországot érintő látogatása előtt írásban válaszolt a lapok kérdéseire, melyek mind egyfelé tartottak. A közös kérdésfelvetések közt ilyenek szerepeltek: lemaradnak-e egy többsebességes Európában, egyedül maradnak-e illiberális kormányaikkal, és mi lesz az unióval egy átalakuló világrend keretein belül? Szemlénkben a Magyarországot közvetlenül érintő témákra koncentrálunk.

"A jogállamiság helyzete Magyarországon aggasztóan alakul. Több intézkedés is torzíthatja a hatalmi ágak egyenlőségét, és a nemrégiben a civil szervezetekre vonatkozóan meghozott törvények sokkal nehezebbé tehetik ezek munkáját. Bizonyos folyamatokra rávilágított az Európai Parlament jelentése. Erről beszélni és emiatt aggódni nem azt jelenti, hogy kívülről leckéket adunk, hanem azt, hogy megvédjük a közös javainkat."

Ezt Macron a Magyarország ellen indított 7-es cikkely szerinti eljárásról mondta. Szerinte az eljárás elsősorban nem szakcionálni szeretne, hanem párbeszédet kezdeményezni és figyelmeztetni. Jó jelnek tekinti, hogy a magyar kormány jelezte: kész válaszolni az Európai Parlament észrevételeire.

"Amikor Európa ír egy csekket, akkor nem hangzik el, hogy ez piszkos pénz. De amikor megvédi az értékeinket, hirtelen távoli ellenséggé válik."

- foglalta össze tömören Macron, hogyan látja a magyar és a lengyel kormány kettős taktikáját az EU-ban. Ezek a kormányok bizonyítékként használják a Brüsszellel folytatott vitáikat, hogy megmutassák a szavazóiknak, hogy helyesen cselekszenek - a francia államfő szerint a bűnbakkereső taktika rövid távon sikeres, hosszú távon azonban "a legrosszabbat készíti elő". Macron elutasította továbbá, hogy "külső nyomásgyakorlás", amikor az uniós értékeket kérik számon a két harcos országon, mert "Európa mi vagyunk", vagyis ez minden tagállam közös, belső ügye.

"Nem folytatok személyes hadjáratot, és jó a kapcsolatom Orbán Viktorral"

- felelte Macron arra a kérdésre, hogy egyetért-e a magyar miniszterelnök szavaival, aki úgy festi le őt, mint a legfőbb ellenfelét a jövő májusi európai parlamenti választásokon. Ő nem Orbán ellen harcol, hanem az európai értékekért és identitásért, mondta, mert egy olyan Európa, amely naív, és amelynek nincsenek szabályai és határai, a népek elszakadásához vezet, úgy, mint a brexitáló Nagy-Britannia.

"Én egy szuverén Európát szeretnék, amely megvédi az állampolgárait, az értékeit és felügyeli a határait. De egy olyan Európa, amely lefitymálja a nézetek és hitek sokszínűségét, az igazságszolgáltatás és a sajtó szabadságát, a menekültek befogadását, akik politikai üldöztetés elől menekülnek, nem más, mint saját magunk elárulása."

- foglalta végül össze a nézeteit a kirekesztő politizálásról Emmanuel Macron.

A teljes interjút, mely a többi V4-es ország ügyeit is érinti, a hvg.hu-n lehet elolvasni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG