4p
Theresa May brit miniszterelnök úgy tűnik, teljesen elvesztette realitásérzékét, és gyakorlatilag randalírozásba kezdett, és miután nincs, aki megállítsa országában, a jövő heti EU-válságcsúcs rákényszerülhet, hogy lezárja a vele való tárgyalást, és teljes erejével a rendezetlen brit kizuhanásból adódó károk enyhítésére koncentráljon.

A görög mutatvány

A brit kormányfő lényegében megismétli azt, amit Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök tett négy éve: a végsőkig feszíti az Európai Unió türelmét, amíg az meg nem húzza a végső határt. A görög helyzet annyiban tért el, hogy ott az ország csak az eurózónából esett volna ki, de benn maradt volna az Unióban, olyan tag lett volna, mint Magyarország, csak teljesen legatyásodva.

Ott az utolsó pillanat után visszakoznia is könnyű volt a hazárdőr görög miniszterelnöknek: miután európai pénz nélkül kongtak a bankok az ürességtől, az országban megszűnt a pénzforgalom, gyorsan elfogadta az Unió minden feltételét a következő mentőcsomaghoz. Nem is lett gond, azóta az ország gazdasága stabilizálódott: elég okosak voltak a görögök ahhoz, hogy felmérjük, mi jönne az eurózónából való kizuhanás után.

Hülyének nézte az ellenzéket

Úgy tűnik, a brit miniszterelnök most végigjátssza ugyanezt, csak neki nem feltétlenül marad lehetősége visszakozni az utolsó pillanatban. Amit az eredeti kilépési dátumig, március 29-ig előadott, az is példátlan volt: négy hónap alatt háromszor próbálta megszavaztatni parlamentjével az Unióval kötött egyezségét, amit nem szavazott meg a ház.

Úgy tűnt a héten, hogy végül észbe kap Theresa May: tárgyalni hívta az ellenzék vezérét, Jeremy Corbynt. Tegnapra azonban kiderült, hogy megint csak ámokfutásról van szó: a Munkáspárt szerint lényegében 3 nap alatt semmi újat nem ajánlott nekik a kormányfő, saját elképzeléseikből semmit nem fogad el, nem kötne kompromisszumot. Hülyének nézte a Munkáspártot, ahogy eddig közel 3 éves kormányfői pályafutása alatt szinte mindenkit.

És az EU-t is

Mindennek tetejében tegnap még az Európai Unió 27 országával is megtette ugyanezt: már megint június 30-ig kért halasztást, pedig ezt egyszer már elutasította a klub, mondván, a májusi európai parlamenti választásokig le kell zárni a kilépést, nincs több rövid hosszabbítás, és ha április 12-ig nincs megegyezés, akkor az Egyesült Királyság távozhat, mindenféle megegyezés nélkül.

Márpedig nem lesz most sem ilyen értelmetlen engedmény: több EU-ország jelezte, hogy szó sem lehet erről: komoly indok, az eddigiektől eltérő megközelítés esetén lehet hosszabb halasztás. Donald Tusk még ezen belül is kompromisszumot ajánlott: a hosszú halasztás egy év, de ha akarnak, bármikor előtte is mehetnek a britek.

Bankrablásról nincs népszavazás

Ezek után nehéz másra gondolni, mint hogy Theresa May úgy akarja kizuhantatni országát, mintha ő mindent megpróbált volna, de azok a fránya 27-ek őt kirúgnák. A hattyú halálát persze Ciprasz is eljátszotta annak idején, még népszavazást is rendezett, de arról nem szavazhat egy nép, hogy kifosztja az Európai Központi Bankot, így aztán senkit nem érdekelt ez a szavazás.

Bármire képes lehet

Amilyen ámokfutást rendez May, mindent kinézhetünk belőle: azt is, hogy az EU-csúcs előtt kapitulál saját ellenzéke előtt, aki így a parlamentben megszavazza a megállapodást, de azt is, hogy a csúcson elfogadja Donald Tusk ajánlatát, és akkor az EU-nak már nem kell azzal foglalkoznia, hogyan randalírozik tovább saját országában. Végül eszét vesztve visszavonhatja a kilépést, vagy egyszerűen hagyja országát kizuhanni és összeomlani, persze nyilván mindezt úgy, hogy még az utolsó napon is rövid halasztásért esedezik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG