3p
Holnapra hívták össze a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát, ahol a minimálbér jövő évi emeléséről születhet döntés. Akár az sem okozna meglepetést, ha a felforrósodott politikai hangulatban egy méretes minimálbér-emeléssel próbálná meg enyhíteni a feszültséget.

Ami erősen kétséges, mivel a felek - a munkaadók és munkavállalók - elvárásai jottányit sem közeledtek egymáshoz az elmúlt hetekben. Ha marad a patthelyzet, akkor a kormánynak kell meghoznia a döntést. A munkaadók szempontjából aggodalomra adhat okot, hogy a Munka Törvénykönyve módosítása miatt támadt, a szakmai kérdéseken messze túlmutató, általános politikai feszültség kezelése érdekében a kormány késznek mutatkozik-e a minimálbért jóval a munkáltatók által elfogadhatónak tartott mérték felett emelni.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára az Mfor.hu kérdésére megerősítette, hogy megkapták a meghívót a VKF ülésére, melyre szerdán kerül sor.

Nem változott az álláspontjuk

Mint mondta, az álláspontjuk nem változott, 5+2 százalékos emelésre látnak lehetőséget. Amennyiben a szociális hozzájárulási adó januárban csökken, akkor lehet szó szerinte a 7 százalékos emelésről. Ennél nagyobb emelésre nem lát módot, mert semmi olyan gazdasági jellegű információ nem látott napvilágot az elmúlt hetekben, ami erre alapot adna.

Vagyis a munkáltatók biztos nem engednek elvárásaikból, és ugyanez minden bizonnyal elmondható a munkavállalókról is. Ők a Munka Törvénykönyve módosítása - a túlóraszám emelése, a munkaidő-keret elszámolásának meghosszabbítása, vagyis az alkalmazottakat kiszolgáltatottabb helyzetbe hozó intézkedések - miatt ráadásul még eltökéltebbek lehetnek a 13-15 százalékos követeléseik fenntartása - adott esetben még ennél is nagyobb emelés kicsikarása - mellett.

Ebben a helyzetben a kormány részéről logikus lépés lenne, ha a munkavállalók mögé állnának, hogy egy jelentősebb béremeléssel próbálják enyhíteni a feszült politikai légkört.

Perlusz László a portál felvetésére elmondta, hogy politikai kérdésekkel nem kívánnak foglalkozni, a minimálbér és a túlóra-szabályozás ügye pedig csak annyiban tartozik össze, hogy mindkettő a munka világát érinti. Mint mondta, a minimálbérről hónapok óta egyeztetnek, az erről szóló döntést nem lehet majd előkészítetlennek tekinteni, a kormány tisztában van a munkaadók (és a munkavállalók) álláspontjával ebben a kérdésben.

(Mfor.hu)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG