6p
Orbán Viktor Tusnádfürdőn arról beszélt, hogy nehéz idők várnak az európai gazdaságra, Németországban pedig egy nem piaci elvű kormány kerülhet hatalomra. Utánanéztünk, hogy mennyiben indokoltak a miniszterelnök aggodalmai Európa legerősebb gazdaságát tekintve, mit jelenthet a nem piaci elvű kormány, illetve kell-e tartani a német befektetők visszafogásától.
Orbán Viktor Tusnádfürdőn 2019. július 27-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Borús jövőképet festett Európa gazdaságáról Orbán Viktor múlt hétvégén Tusnádfürdőn, a 30.  Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban.

Nehéz idők?

Az európai gazdaságra minden elemzés és minden elemzésre alapot adó számadat szerint nehéz idők várnak. Nehéz idők jönnek. A kérdés nem az, hogy jönnek-e, hanem az, hogy mennyire lesznek nehezek. És az én személyes véleményem az, hogy nagyon nehezek lesznek.

A miniszterelnök utalt arra is, hogy kormányának a gazdasági mellett politikai kockázatokkal is számolnia kell.

Nyugat-Európában a gazdasági növekedés tovább lassul majd, sőt itt-ott el is akad. Németországban jól láthatóan nem piaci elvű CDU–zöld koalíció előkészítésének munkálatai zajlanak – ez mégiscsak Európa legnagyobb gazdasága –, vagyis arra kell felkészülnünk, hogy a legfontosabb partnereinknél, a nyugat-európai országoknál nem úgy fejlődik majd a gazdaság, nem úgy növekszenek majd, ahogyan azt mi szeretnénk. Tehát most Magyarország számára a legfontosabb, hogy egy új útvonalat tervezzen 2020-ra és 2021-re.

Megnéztük, hogy mennyire megalapozottak a miniszterelnök aggodalmai az "EU motorja", Németország tekintetében.

Lassul a növekedés

Ami a gazdasági kilátásokat illeti, idén valóban tovább fog lassulni a német GDP-növekedés üteme a német kormány, a helyi elemzőintézetek és a nemzetközi szervezetek várakozásai szerint.

A Bundesregierung és az Európai Bizottság egyaránt 0,5 százalékos bővülést prognosztizál. A Bundesbank, az OECD és a Nemzetközi Valutaalap ennél némileg jobb eredményre számít (0,6, 0,7, illetve 0,8 százalékra), míg a német elemzőintézetek 0,5 és egy százalék közötti plusszal számolnak.

Összehasonlításul: 2018-ban még 1,5, 2016-ban és 2017-ben pedig 2,2-2,2 százalékos növekedést regisztráltak. A mostanihoz hasonlóan alacsony, 0,5 százalékos bővülés utoljára 2012-ben és 2013-ban volt.

A német gazdaság kilenc egymás követő évben növekedett, a bővülés azonban veszített a lendületéből

- állapította meg a Német Statisztikai Hivatal év elején. A növekedést elsősorban a háztartások fogyasztása és az állami kiadások táplálták, de még ezek bővülése is elmaradt az elmúlt három év értékeitől, és csökkent az export növekedésének üteme is.

Félnek a recessziótól

A Spiegel a napokban már arról írt, hogy „a recessziótól való félelem” a munkaerőpiacot is elérte. Az új munkaerő iránti igény sok üzemben egyértelműen visszaesett: júliusban a szövetségi munkaügyi ügynökség állásbarométere az elmúlt két év legalacsonyabb szintjére csökkent.

Az új munkaerő iránti kereslet még mindig nagy, de érezhetően gyengült

-közölte az ügynökség. Szerintük ennek hátterében a globális konjunktúra gyengülése, az amerikai elnök, Donald Trump által indított kereskedelmi háború és a Brexit áll. Ősszel az amúgy rekordalacsony munkanélküliség is növekedésnek indulhat.

Rossz ómen az is, hogy a fogyasztói hangulatot jelző barométer több mint kétéves mélypontra csökkent, „a német gazdaság legfontosabb mutatója”, a helyi cégek állapotát és várakozásait tükröző Ifo-index pedig több mint hatéves mélyponton van.

A gazdasági barométer a recesszió irányába mutat

- mondta a lapnak Thomas Gitzel, a VP Bank vezető közgazdásza.

Fordulhat a kocka

A német kormány és az elemzőintézetek többsége (június végi adatok szerint) ugyanakkor azt várja, hogy jövőre megfordul a trend, azaz ismét gyorsulni fog a növekedés.

2020-ban a legpesszimistábbak (OECD, Bundesbank) is 1,2 százalékos bővüléssel számolnak. A Nemzetközi Valutaalap 1,4, a Bundesregierung és az Európai Bizottság 1,5 százalékos pluszt vár, a német elemzőintézetek pedig még ennél is nagyobb, 1,6 és kettő százalék közötti növekedést prognosztizálnak.

Ezzel együtt a Bundesbank júniusi jelentésében a külső kockázatokra figyelmeztet, amelyek miatt romolhatnak a kilátások, és könnyen lehetséges, hogy lefelé kell majd korrigálni az előrejelzéseket.

Felértékelődhet Magyarország?

A miniszterelnök másik megjegyzése (Németországban nem piaci elvű CDU–zöld koalíció készül) arra utalhat, hogy a magyar kormány nem csak a gazdasági, hanem a politikai környezet romlásától és annak következményeitől is tart – tehát esetleg attól, hogy egy új német kormány kevésbé fogja magyarországi befektetésekre ösztönözni a német cégeket.

Az ezt firtató kérdésünkre Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón ugyanakkor azt válaszolta: egy kereszténydemokrata-zöld koalíció inkább felértékelheti Magyarországot, mivel ide lökheti a német viszonyokkal elégedetlen cégeket:

Én fordított következtetésre szoktam jutni a Miniszterelnök úr által említett politikai jövendölésből, amit én is valószínűnek tartok, tehát egy esetleges kereszténydemokrata-zöld koalíció következményeiből. Az ugyanis a német gazdaságot nem ösztönözné arra, hogy otthon maradjon.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy véli: míg a korábbi német kormányok megfelelően képviselték a német gazdaság érdekeit Európában, addig ebben a tekintetben már most is változás van, ami „drámaivá fog válni” egy kereszténydemokrata-zöld kormány alatt.

(A német vállalatvezetők) soha politikai vezetéssel és kormánnyal kapcsolatosan olyan kritikusan nem fogalmaztak, mint ahogy azt manapság szokták tenni. És sokkal szívesebben jönnek Közép-Európába, egyáltalán nem csak Magyarországra egyébként, de a térség más országaiba is, mintsem hogy otthon maradjanak

- jelentette ki Gulyás Gergely. 

Az üzlet a lényeg

A privátbankár.hu és az mfor.hu tavalyi háttérbeszélgetéseiből szintén az derült ki, hogy a magyar kormánynak egyelőre nem kell tartania a német befektetők elfordulásától. A cégeket ugyanis az üzlet érdekli, nem pedig a politika. Ez egészen addig így marad, amíg a kormány nem lép át egy határt, például nem veszélyezteti az ország EU-tagságát. Az új befektetéseknél ugyanakkor már felmerülhet – mondták akkor forrásaink –, hogy nem ciki-e üzletelni a magyar kabinettel.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara idei felmérése szerint az itteni német cégek továbbra is elkötelezettek Magyarország mellett: négyötödük ma is hazánkat választaná beruházása helyszíneként.

Háttérbeszélgetéseinken elhangzott az is, hogy „Németországban a gazdaságot és a politikát külön kezelik”. Ez alapján – hacsak nem fajul el nagyon a helyzet – Budapestnek attól sem kell félnie, hogy egy új német kormány megpróbálná „lebeszélni” a német befektetőket a magyarországi üzletekről.

Exkluzív interjúnk Stephan Mayerrel, a német belügyminisztérium államtitkárával: Értékeli az EU-tagságot az Orbán-kormány. Videókommentárunk von der Leyen megválasztásáról és az Orbán-kormány stratégiájáról:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
Makro / Külgazdaság Szerdától megint jobb lesz csukott szemmel tankolni
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:14
Nem lefele mozdulnak az árak.
Makro / Külgazdaság Valóban lassul az élelmiszerek drágulása, de mennyi ebben a kormány szerepe?
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 09:57
Az elmúlt hónapokban mért lassuló infláció sikerét Nagy Márton gazdasági miniszter rendre a kormány tevékenységének tudja be, miközben a szakértők szerint más a helyzet.
Makro / Külgazdaság Mégis kinek kéne kifizetnie a klímaváltozás okozta károkat?
Kollár Dóra | 2024. április 14. 17:37
Mostanra nem lehet az éghajlatváltozást figyelmen kívül hagyni, hiszen például a Csendes-óceán alacsonyan fekvő területein mindennapi valósággá vált – arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy a világ ingatlanjainak jelentős százalékát fenyegeti, akár ott is, ahol nem is gondolnánk rá.
Makro / Külgazdaság Német autóipari cégek ellenzik az uniós védővámokat Kínával szemben
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 12:15
A VDA szerint a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártanának.
Makro / Külgazdaság Évente harmadával nő a globális akkumulátorpiac
Privátbankár.hu | 2024. április 13. 11:09
A kínai gyártók már Európára összpontosítanak, írja a Roland Berger tanácsadó cég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG