Hirdetés
Hirdetés

Megszavazták: nagy könnyítés jön az egyetemistáknak

2017. szeptember 21., 14:27

Elfogadták a javaslatot, olcsóbb és egyszerűbb lesz diákhitelt felvenni.

Ahogy arról már korábban írtunk, bedobtak egy javaslatot arra, hogy átszervezzék a Diákhitel konstrukcióját. Ezt Lázár János szerint megvitatták, és a Fidelitas javaslatát is figyelembe véve elfogadták a módosítást, így idén októbertől a Diákhitel 2 program kamatmentes lesz, ezt a kamatot teljes egészében átvállalja majd az állam. Ráadásul visszamenőleges hatályú, vagyis az újonnan kötött szerződésekre és már az érvényben lévőkre is vonatkozik majd, tette hozzá Lázár János.

Ráadásul 2018-tól a Diákhitel 2-őt már az önköltséges, idegen nyelvű képzésben résztvevők is igényelhetik majd, ennek az igénylési határidejét kitolták szeptember 30-ra. A Diákhitel 1 esetében is jönnek változások, itt 70 ezer forintra emelik a havonta igényelhető összeget, a külföldi tanulmányokban résztvevők pedig havi 140 ezer forintot vehetnek majd fel. Lázár felidézte: a Diákhitel 2-őt 11 ezer diák vette igénybe idén augusztusig csak idén, az elmúlt években 16 ezer körül alakult a szám.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Az EU is úgy eltűnik a történelem süllyesztőjében, mint a Szovjetunió?

Az EU is úgy eltűnik a történelem süllyesztőjében, mint a Szovjetunió?

Merkel két és fél évvel a migránsválság elindulása után európai megoldásról prédikál, de a német közvélemény többsége már Seehofernek hisz. A migrációs válság mély politikai hasadáshoz vezetett, és ez könnyen az EU szétesését eredményezheti. Orbán az EU Bizottságot „fehérgalléros embercsempészeknek” nevezte.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?