Hirdetés
Hirdetés

Mélyen a zsebébe nyúlt Trump – erre adnak ki 700 milliárdot

2017. november 15., 07:35

Ha a védelemről van szó, Amerika nem sajnálja a pénzt.

Összeült az amerikai törvényhozás, ahol elsöprő többséggel megszavazták a védelmi kiadásokra szánt költségvetést, így összesen 700 milliárd dollárt fordíthatnak majd ilyen jellegű kiadásokra. A jogszabály mellett érvelők szerint ugyanis szükség van az amerikai haderő "újjáépítésére", valamint az észak-koreai fenyegetés féken tartására, illetve visszaszorítására. Erre pedig egy centet sem sajnálnak kiadni.

A frissen megszavazott védelmi költségvetés a 2018-as pénzügyi évre 603 milliárd dollárt biztosít a Pentagon alapvető funkcióihoz, feladataihoz és csaknem 66 milliárdot a tengerentúli katonai hadműveletekhez Szíriában, Irakban, Afganisztánban és másutt. A törvényhozók szerint ebből a költségvetésből több katonát, több vadászrepülőt, több hadihajót és több fegyverzetet lehet finanszírozni, gátat vetve ezzel a harckészültség romlásának. Emellett 12,3 milliárd dollárt fordítanak a rakétavédelmi rendszer korszerűsítésére is, valamint külön összeg áll majd rendelkezésre a THAAD rendszer kiépítésére is.

Hirdetés
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Végre elkezdtünk bátrabban vásárolni - erre egyből megpróbálnak becsapni

Végre elkezdtünk bátrabban vásárolni - erre egyből megpróbálnak becsapni

Az internetes kereskedelem háromszor olyan gyors tempóban bővül, mint a hagyományos - egyre gyakrabban vásárolunk hazai és külföldi weboldalakról, online áruházakból. De honnan tudhatjuk, hogy nem vernek át? Miről ismerszik meg a csaló webshop, mobilapp, hamis reklám? Ha mégis horogra akadtunk, mi a teendőnk?

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?