Hirdetés
Hirdetés

Mérgező füst miatt helyezik át az EU-csúcsot

2017. október 18., 17:45

Mérgező füst szivárog az újonnan átadott Európai Tanács székházban.

Az eredeti tervekkel ellentétben az Európai Tanács régi székházában rendezik meg az uniós állam- illetve kormányfők csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozóját, miután a nemrég átadott új épületet egy héten belül már másodjára kellett kiüríteni a konyhában szivárgó mérgező füst miatt.

A tanácsi sajtószolgálat tájékoztatása szerint elővigyázatosságból döntöttek a helyszín módosítása mellett, az ülés programja azonban változatlan.

Hirdetés

Az uniós csúcsértekezletek és miniszteri ülések új helyszínéül szolgáló Európa épületet tavaly decemberben adták át, ezt megelőzően a szomszédos Justus Lipsius épület volt a tanácsi intézmények központi székháza.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Nagy fordulat az egészségügyben - hamarosan már nem lesznek igazi betegek?

Nagy fordulat az egészségügyben - hamarosan már nem lesznek igazi betegek?

Évente átlagosan 4,1 százalékkal nőnek majd az egészségügyi kiadások 2017 és 2021 között világszerte. A magasabb költés ugyanakkor nem feltétlenül jelent jobb egészségügyi eredményeket, az egészségügyi szolgáltatóknak valószínűleg továbbra is csökkenő nyereséggel és növekvő költségekkel kell számolniuk.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?