2p
A kancellár szerint csak békés úton lehet megoldani a konfliktust.
Angela Merkel (Kép forrása: EPA)

Angela Merkel bírálta a szembenálló felek közötti éles hangvételt. Szerinte sem a kijelentések élességének fokozása, sem a katonai beavatkozás nem jó válasz. Inkább a békés megegyezésre való igyekezetet szorgalmazta.

Martin Schulz a konfliktus megoldására az iráni atomegyezményhez hasonló diplomáciai megállapodást javasolt Talán egy hasonló szerződéssel Észak-Koreában is el lehetne érni  a nukleáris fegyverkezés korlátozását - mondta az SPD politikusa.

Eljött a diplomáciai beavatkozás ideje a katonai eszkaláció megakadályozására. Ehhez pedig meg kell hallgatni az ENSZ biztonsági tanácsában jelen lévő minden ország javaslatát.

A 2015-ben megkötött iráni atomegyezményről évekig zajlottak a tárgyalások. Az iszlám köztársaság és a hat nagyhatalom - Oroszország, Kína, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország - között született megállapodás célja annak biztosítása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. Cserébe a nagyhatalmak megszűntették az Irán ellen bevezetett gazdasági  szankciókat, kivéve a fegyver- és a rakétaszállítási embargót.

Nukleáris fenyegetőzés Koreában – miben különbözik az 1962-es kubai rakétaválságtól?

A befektetők most ébrednek rá arra, hogy az 1962-es kubai válság óta a világ most áll legközelebb egy nukleáris konfliktushoz. De míg akkor Kennedy elnök a válság csillapítására törekedett, addig ez alkalommal Trump elnök folyamatosan önti az olajat a tűzre. Pekinghez hasonlóan Moszkva is stratégiailag érdekelt egy puffer-állam fönntartásában az amerikai szövetséges Dél-Korea északi szomszédságában. Káncz Csaba jegyzete >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG