3p
Olyan mértékű veszélyt jelent a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet, hogy októberben még 24 milliárd forint elköltését hagyta jóvá a kormány a Belügyminisztériumban. Közben a számok pont az ellenkezőjéről árulkodnak.
Az Iszlám Állam küldte őket? Amerika küldte őket? Vagy Kína?

Tavaly október végén egy határozattal a kormány jóváhagyta, hogy "a rendkívüli migrációs nyomás kezeléséhez" kapcsolódó feladatok megvalósítása miatt legfeljebb 24 milliárd forinttal túllépje a Belügyminisztérium az erre vonatkozó tavalyi keretét, ami 50 milliárd forint volt. Ezen összegek mellett még a Honvédelmi Minisztérium számára is biztosítottak a tömeges bevándorlás kezelésére 25 milliárdot, így 2018-ban összesen 99 milliárd forintos előirányzatot határoztak meg Orbánék a migrációval összefüggésben. Hogy ebből végül mennyit fognak elkölteni, az majd csak hónapok múlva derülhet ki a zárszámadási törvényből.

Igaz, a 99 milliárd forint kevesebb, mint a 2017-ben elköltött 155 milliárd forint, a statisztika még ezt a 99 milliárdot sem igazolja, "a rendkívüli migrációs nyomás" tényállását pedig végképp nem.

2018-ban összesen ugyanis 6361 illegális migráns akart bejutni Magyarországra - derül ki a police.hu statisztikájának összegzéséből. Ebből:

  • 1691 személy esetében megakadályozták a tiltott határátlépést,
  • 4206 migránst sikerült feltartóztatni, majd az IBH-kapun (IBH - Ideiglenes Biztonsági Határzár) átkísérni,
  • 464 személyt pedig elfogtak, előállítottak, majd eljárás alá vontak.

Noha a több mint 6000 ember soknak tűnik elsőre, valójában az elmúlt évek legkisebb "nyomására" utal. 2017-ben ugyanis még 21 396, 2016-ban 18 207, 2015-ben pedig 391 ezren próbálták vagy lépték is át a magyar határt. Tavaly tehát előző évhez képest 70 százalékkal csökkent a létszám, miközben a helyzet kezelésére szánt összeget csupán 36 százalékkal vágta meg a kormány.

Ennek eredménye, hogy míg 2017-ben a kormány migránsonként 7,2 millió forintból védte meg az országot, tavaly ez a fajlagos költség 15,5 millióra, a korábbi több mint duplájára nőtt.

Tavaly egyébként a legkeményebb a negyedik hét volt a police.hu adatai szerint, hiszen ekkor összesen 330 illegális migránssal szemben történt valamilyen intézkedés. Közülük a legtöbbször, 220 esetben sikerült megakadályozni a tiltott határátlépést. A leglazább hét pedig a 18., vagyis április első hete volt, akkor ugyanis csupán 29 illegális migráns próbálkozott határátlépéssel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG