4p
A jövő évi amerikai költségvetés tervezete jelentősen megnyirbálná a szociális háló egyes elemeit, és csökkentenék a külföldi segélyekre fordítható összeget is. Többet költenének nemzetvédelemre, AI-kutatásra. De az elnök nagy falára már megvan a pénz.
Hugh Halpern, a kormányzati nyomda (GPO) igazgatója kicsomagolja a Donald Trump amerikai elnök kormányzata által a 2021-es pénzügyi évre készített, az Amerikai jövője címet viselő költségvetési törvénytervezet példányait, amelyek megérkeznek a képviselőház költségvetési bizottságának irodájába a törvényhozás, a kongresszus washingtoni épületében, a Capitoliumban 2020. február 10-én. MTI/AP/J. Scott Applewhite

Donald Trump amerikai elnök jelentős kiadáscsökkentéseket javasol a következő költségvetési évre - derül ki abból a költségvetési tervből, amelyet hétfőn hozott nyilvánosságra a Fehér Ház. A költségvetési tervezet ugyanakkor továbbra is elsődleges fontosságúnak tartja az Egyesült Államok déli határain megépítendő falat.

A 2020 októberében kezdődő 2021-es pénzügyi évre előterjesztett 4,8 ezer milliárd dolláros költségvetési tervezetnek az elnök szándékai szerint az is célja, hogy az elkövetkező 15 esztendőben helyreállítsa a költségvetés egyensúlyát.

A javaslat jelentősen megnyirbálná a szociális háló egyes elemeit, például az élelmiszerjegyekre fordított összegeket vagy a szerény anyagi körülmények között élőknek nyújtott szövetségi egészségügyi segítséget, a Medicaid-programot, ugyanakkor fenntartaná az átfogó adócsökkentéseket. A társadalombiztosítást vagy az idősek egészségügyi ellátását segítő Medicare-programot a csökkentések nem érintik.

A tervezet 740 milliárd dollárt költene a nemzetvédelemre. Megnövekedne az Egyesült Államok elavult infrastruktúrájának megújítására költött pénz, továbbá a fizetett gyermekgondozási segélyre szánt összeg is. Csökkenne viszont a tengerentúli katonai műveletekre előirányzott pénz, és 21 százalékkal kevesebbet fordítana a kormányzat a különböző külföldi amerikai segélyekre. Ez utóbbival kapcsolatban Russ Vought, a Fehér Ház költségvetési igazgatója hétfőn a CNBC televíziónak azt nyilatkozta: "szerintünk elmúltak már azok az idők, amikor pénzt adtunk egy Bob Dylan-szoborra Mozambikban vagy egy profi krikettcsapatra Afganisztánban".

Erre kétmilliárd dollárt különítene el, amely összeg több annál, amit a kongresszus tavaly megszavazott, de kevesebb annál a nyolcmilliárdnál, amelyet az elnök korábban kért. Amerikai sajtóértesülések szerint az elnöknek elegendő pénz áll rendelkezésére a mintegy 1600 kilométeres fal megépítéséhez, mivel a költségvetésen belül csoportosított át összegeket.

A Fehér Ház jelentősen megnövelné a mesterséges intelligencia kutatására és fejlesztésére fordítandó összeget. Emellett néhány olyan tagállami beruházásra is pénzt szánna, amelyet elemzők választási megfontolásokkal magyaráznak. Így például 25 millió dollárra növelné a floridai Everglades nemzeti park rehabilitációjára fordított összeget, és 25 milliárd dollárt fordítana a Vidéki Amerika revitalizálása nevű programra, amelynek keretében utakat és hidakat újítanának fel, valamint szélesítenék a hozzáférést a szélessávú internethez. A tervet elemzők jobbára politikai dokumentumnak tartják, amely csak alapja a kongresszussal folytatandó tárgyalásoknak.

A demokraták már vissza is utasították a javaslatot. Nancy Pelosi házelnök közleményben szögezte le, hogy "a tervezet jelentés az értékrendről, s az elnök ismételten megmutatja, milyen keveset is ér a szemében a keményen dolgozó amerikai családok jó egészsége, pénzügyi biztonsága és jóléte". A demokrata párti házelnök leszögezte továbbá: "Trump elnök költségvetési tervei évről évre pusztító csökkentéseket javasoltak olyan alapvető programok számára, amelyekre amerikaiak milliói támaszkodnak".

Tavaly nyáron az amerikai elnök kétéves költségvetési tervezetet munkált ki a kongresszussal közösen. Amíg az új tervezetet el nem fogadják, az marad érvényben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG