4p
Emögött leegyszerűsítve annyi áll, hogy ha jól megy egy csapatnak, akkor a szurkolók annyival több sört és sálat vesznek, hogy az kemény százalékpontokkal erősíti a gazdasági növekedést. Ez megy a világbajnokságokon, de a klubfociban is - utóbbi aktuális példája a Liverpool és a Manchester City bajnoki versenyfutása, mely pusztán a rajongói költésekből fontszázmilliókat hozhat a két városnak.
Trent Alexander-Arnold rámozdul Leroy Sanéra a Manchester City és a Liverpool januári meccsén. (Fotó: Getty)

Akár 1,1 százalékponttal is megdobhatja Manchester és Liverpool gazdasági fejlődését a Premier League két éllovasának bajnoki versenyfutása, írja a Guardian egy friss elemzés nyomán. A tanulmány ráadásul arra is rámutat, hogy a jó futball erősíti a gazdaságot tétel nem csak a klubfoci és a városok, de a világbajnokság és az országok viszonylatában is igaz.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) londoni gazdasági-üzleti elemzőcég számításai szerint a Manchester City és a Liverpool párbaja fontszázmilliókat hozhat mindkét városnak, pusztán a szurkolók költéseiből. A dokumentum alapján a bajnokság finise Manchesternek 220 millió fontot érhet, a Mersey parti riválisnak pedig 133 milliót. A CEBR szerint a mostani párbaj gazdasági hatása a városokra nézve olyan lehet, mint amikor egész országokat lendít előre, hogy a világbajnokságon a válogatottak eljutnak a torna kései szakaszába. A think tank által előrevetített növekedések különbségét pedig pusztán az adja, hogy Manchester gazdasága erősebb, és hogy az Etihad stadion valamivel nagyobb, mint az Anfield.

Iszunk

A szurkolói költések prognosztizált megugrása mögött nincs titok: egyszerűen arról van szó, hogy meccsnapokon, amikor a rajongók pozitívnak látják csapatuk esélyeit, többet költenek jegyre, merchandisera és sörre. Márpedig most mind a kék, mind a vörös csapatnak fut a szekér - a Liverpool gépezete ugyan most épp kicsit döcög, de tragédia még nem történt, sőt, egy ponttal ők vezetik a bajnokságot.

A rajongói lelkesedés akkor is kifizetődő a városoknak, ha nem váltanak jegyet a stadionokba, mert ha optimisták a drukkolók, akkor jóval többen mennek el otthonról a pubba meccset nézni, és persze mellé költeni, márpedig ez öngerjesztő folyamat: minél több az egységnyi kocsmába zsúfolódó nótás kedvű szurkoló, annál nagyobb lesz a csoport tagjainak költési kedve. És a tanulmányban ez már nem szerepel, de nyugodtan hozzátehetjük, hogy minél részegebb az ember, annál könnyebb szívvel kér ki még egy sört.

A meglendülő költéseket ráadásul az a pszichológiai vizsgálattal bizonyított mechanizmus is támogatja, hogy a rajongók a csapatuk sikeréről és kudarcáról a saját sikerükre és kudarcukra asszociálnak, így ha megy a szekér a klubbal, az a rajongó általános dopaminszintjére és magabiztosságára is erősítő hatással lehet, ami megint csak további pénzkiadásokra ösztönöz.

Tényleg iszunk

A CEBR álláspontja megerősítéséért a múltba fordult. Az 1999-es statisztikákkal kezdve megnézték, hogy a bajnokság adott első három helyezettjét delegáló városok gazdasága vajon valóban jobban teljesített-e azokban az években, amikor a klubnak jól ment a foci azokhoz az évekhez képest, amikor nem. Azt találták, hogy egy város bruttó hozzáadottérték-növekedése (ez a megtermelt javak és szolgáltatások értékét méri) átlagosan 1,1 százalékkal magasabb volt azokban az években, amikor a város csapata az első háromban végzett, mint amikor nem. Egy konkrét és látványos példa: amikor a Leicester City 2016-ban meglepetésre megnyerte a Premier League-et, a King Power stadion extra látogatottsága 224 ezer font plusz bevételt jelentett a városnak, míg a vendéglátó szektor 22,6 millió font pluszbevételt regisztrált. Az étel- és italköltések a szezon öt klucsmeccsének napján 300 százalékkal nőttek meg az átlagoshoz képest.

A CEBR végül a Lloyds Bank felmérését idézve arra is rámutat, hogy a jó foci nem csak város, de országformáló erő is lehet. 1990 és 2014 között az a négy ország, melynek válogatottja bejutott a világbajnokságok elődöntőjébe, a rá következő évre 4,5 százalékos fogyasztóiköltés-növekedést tapasztalt, szemben a tornát megelőző év átlag 3,3 százalékos növekedésével.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG