3p
Lapunk kérdésére ugyanakkor a pénzügyminiszter nem zárta ki, ha változik a hozamkörnyezet, akkor mégis sor kerülhet módosításra.

Átlépte a 3 ezer milliárd forintot a június 3-ától megvásárolható Magyar Állampapír (MÁP) Plusz értékesítése – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter. Hozzátéve: erre az évre nem is ennyit terveztek, de arra már nem tért ki, hogy mi volt az elképzelés.

Az öt éven át évi 4,95 százalékos átlaghozamot kínáló szuperállampapírok 45 százalékát a Budapesten és Pest megyében élők vették meg. E sorban Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén következik, ami Varga Mihály szerint azért figyelemre méltó, mert e megyék nem tartoznak az ország legfejlettebb térségei közé.

A postahivatalokban az értékesítés 43 nappal ezelőtti megkezdése óta 45 milliárd forint értékben értékesítettek papíralapú MÁP Pluszt.

Eddig 1 milliárd forint értékben váltották vissza e papírokat, ami a 3 ezer milliárdhoz képest elenyésző arány. Csak azok éltek e lehetőséggel, akik valamilyen szempontból rá voltak kényszerítve arra, hogy pénzhez jussanak – jegyezte meg a pénzügyminiszter. Ezt az első sorozatból vásárlók múlt csütörtöktől e hét szerdáig árfolyamveszteség nélkül tehetik meg – azaz MÁP Plusz-ukat a forgalmazók, a Kincstár mellett a Posta és a bankok száz százalékon veszik vissza – miközben a befektetők megkapják az éves szinten 3,5 százalékos kamat hat hónapra járó időarányos részét, 1,75 százalékot, ráadásul adómentesen.

Ettől kezdve hétről hétre más-más sorozatoknál nyílik meg ez a kedvezményes, ötnapos időszak, aktuálisan mindig azoknál, amelyek kamatfizetése esedékes lesz.

Varga Mihály megerősítette, hogy míg tavaly év végén még 5700 milliárd forint értékű állampapír volt a lakosságnál, ezt a volument 2023 végéig 11 ezer milliárdra tervezik növelni. Bár az utóbbi napokban a Nemzetközi Valutaalap és Surányi György volt jegybankelnök is kritizálta, hogy a magas kamat túl nagy terhet ró a költségvetésre, azt évente több tízmilliárdos többletkiadásba veri, az Mfor és a Privátbankár kérdésére a pénzügyminiszter azt mondta, jelenleg nem terveznek változtatni a kondíciókon.

Ugyanezt jelentette ki múlt csütörtökön, a 2020-as költségvetés finanszírozási tervét bemutató sajtótájékoztatón is. Egy mai interjúban azonban Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója már lágyabban fogalmazott, érzékeltetve, egy éven belül akár sor kerülhet változtatásra. S gyakorlatilag ezzel összhangban áll a pénzügyminiszter mai kiegészítése is, miszerint, ha a hozamkörnyezet megköveteli, akkor természetesen felülvizsgálják a MÁP Plusz feltételeit. Ami üzenetként fogható fel a kritikusok felé, miszerint a kormány önmagában sem a szuperállampapír kamatát, sem az amiatt megnövekedő adósságterheket nem tartja túl magasnak.

A pénzügyminiszter szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy a GDP-arányos éves adósságszolgálat a 2010-es 4 százalékra 2019-re 1,9 százalékra mérséklődött. Csakhogy nem igazán ez a kérdés, hanem az, hogy ezt a mutatót hogyan befolyásolja majd a MÁP Plusz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG