2p
Nem hirdet nemzetközi vészhelyzetet az Egészségügyi Világszervezet a kongói ebolajárvány miatt, mert az túlságosan sok gazdasági kárt okozna.

Nincs szó globális vészhelyzetről, ez a Kongói Demokratikus Köztársaságon belüli vészhelyzet, súlyos válság, amely a szomszédos országokat is érintheti - mondta Preben Aavitsland, a WHO vészhelyzeti bizottságának ügyvezető elnöke genfi sajtótájékoztatóján. Elmondta: a bizottság értékelése szerint a nemzetközi vészhelyzet kihirdetésével nemigen nyernének, viszont sokat lehetne rajta veszíteni, mert az azzal járó utazási és kereskedelmi korlátozások komoly károkat okozhatnak a kongói gazdaságnak.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban tavaly kitört ebolajárványnak már 1411 halálos áldozata van. Ezen a héten a betegség felütötte a fejét Ugandában is, ahol három embernél mutatták ki a kórt. Valamennyien Kongóból érkeztek, és ketten belehaltak a fertőzésbe. Az ugandai hatóságok szombaton kezdik beoltani azokat a személyeket, akik kapcsolatban álltak az áldozatokkal és megfertőződhettek.

Tedros Adhanom-Ghebreyesus, a WHO főigazgatója úgy vélte: új fejlemény az ebola átterjedése Ugandára, de a járvány kitörésének dinamikáját ez alapjában nem változtatja meg.

Több egészségügyi szervezet ugyanakkor szorgalmazta a nemzetközi vészhelyzet kihirdetését az ebolajárvány miatt annak érdekében, hogy megerősített közegészségügyi intézkedéseket vezessenek be, illetve fokozzák a válság megoldásának nemzetközi politikai támogatását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG