2p
Szakértői vélemények szerint a héten kamatot csökkenthet a Fed, 2008 óta először.

Szakértők azzal számolnak, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatot csökkent a héten, először 2008 óta. A Reuters által megkérdezett 111 elemző döntő része, több mint 95 százaléka szerint a Fed a július 31-én záródó kétnapos ülésén 25 bázisponttal mérsékli az alapkamatot. Két elemző nagyobb, 50 bázispontos kamatvágásra számított, további kettő pedig úgy vélték, hogy a Fed szinten tartja az alapkamatot.

A felmérés arra nem tért ki, hogy milyen további kamatdöntést várnak a szakértők a Fed részéről. A határidős piacok egyelőre három kamatcsökkentést áraztak be 2019 végéig.

Jerome Powell, a Fed elnöke július közepén, féléves rendszeres kongresszusi meghallgatásán egyértelmű jelzést tett arra, hogy a szövetségi tartalékbankrendszer kamatcsökkentésre készül. Jerome Powell megfogalmazása szerint "a világkereskedelmi ellentétek eszkalálódása miatt kialakult bizonytalanság és a világgazdasági növekedés ütemével szemben felmerült aggodalmak kételyeket támasztanak az Egyesült Államok növekedési kilátásaival szemben is".

A kamatalakító nyíltpiaci bizottság (FOMC) 2015 decembere előtt hét évig tartotta történelmi mélyponton, zéró közeli szinten az alapkamatot a gazdasági növekedés ösztönzése és az infláció felpörgetése céljából. A kamatemelési ciklus elindulása, 2015 decembere óta kilencszer emelt kamatot a Fed, minden alkalommal 25 bázisponttal. Tavaly négyszer emelt kamatot a Fed. Az irányadó kamatsáv jelenleg 2,25-2,50 százalék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG