4p
A kínai-olasz összeborulást Matteo Salvini – Orbán nagy szövetségese – éles kritikával illette. Ma Macron, Merkel és Juncker feszült hangulatban találkozik a kínai elnökkel Párizsban, hogy megvitassák a kínai állami cégek előnybe részesítését a nemzetközi versenytárgyalásokon. A francia elnök kedélyét mindenesetre Kína jelentősen javította az elmúlt órákban 40 milliárd euró értékű megrendelésekkel. Káncz Csaba jegyzete.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Múlt szombaton a kínai elnök jelenlétében Olaszország – az első G7 tagországaként – csatlakozott az Övezet és Út kezdeményezéshez (BRI), hozzákötve Genova és Trieszt kikötőjét az óriási kínai logisztikai és geopolitikai kezdeményezéshez. Peking az elmúlt 5 évben stratégiai jelentőségű kikötőket vásárolt föl a görögországi Pireusztól kezdve a belga Zeebrugge-ig, jelenleg már az európai konténerkikötők 10 százalékát ellenőrizve. Hogy ez (biztonság)politikailag hová vezethet, az megmutatkozott már 2016-ban, amikoris az EU tervezett nyilatkozatát a Dél-Kínai-tenger ügyében – főként magyar és görög követelésre – erősen felvizezték, pedig három napig folyt a vita, hogy a nemzetközi jog súlyos megsértése miatt keményen oda kell szólni Pekingnek.

Orbán harcostársa kritizál

Figyelemre méltó, hogy a kínai-olasz összeborulást Matteo Salvini - Orbán Viktor nagy szövetségese – éles kritikával illette. A Liga párt vezetője nem vett részt a Kína tiszteletére rendezett szombati állami vacsorán. E helyett kijelentette, hogy Róma nem lehet „bárki gyarmata” és hogy Peking érzékeny 5G-s technológiákat szerezhet meg Olaszországtól.

A kínai elnök római látogatása alatt az olasz cégek 2.8 milliárd dollár értékben írtak alá szerződéseket és a közlemények szerint az egyezmények jövőbeni értéke elérheti a 20 milliárd dollárt. Az áttörés a kétoldalú kapcsolatokban azután következett be, hogy múlt pénteken az Európai Csúcson a résztvevők Kínát „rendszer-szintű rivális”-nak bélyegezték, hozzátéve: Brüsszelnek stratégiát kell kifejlesztenie Peking gazdasági- és politikai befolyásának feltartóztatására.

Éles német kritika

Valóban, Róma és Peking megállapodása bekapcsolta a vészjelzőket Washingtonban, Brüsszelben és Berlinben. Günther Oettinger uniós költségvetési biztos tegnap egészen odáig ment, hogy az EU-nak be kellene vezetnie a vétó-jogot Kína európai infrastruktúráli projektjeivel kapcsolatban, illetve Pekingnek előbb be kellene szereznie az EU Bizottság jóváhagyását ezekhez. Hozzátette figyelmeztetőleg, hogy egyre több stratégiai jellegű európai infrastruktúrális eszközök – beleértve villamoshálózatok, gyorsforgalmi vasutak és kikötők – kerülnek kínai kézre.

Káncz Csaba

A kínai és az EU vezetők április 9-én rendezik következő csúcstalálkozójukat, miközben a nyugat-európai cégek körében nő az elégedetlenség a kínai piac elégtelen nyitottsága miatt.  A vezető EU-s vállalatokat kizárták az olyan, jelentős anyagi haszonnal járó beruházásokból, mint amilyen a távol-keleti ország mintegy 10 ezer kilométeres nagy sebességű vasúti hálózatának megépítése. Európa így váratlanul és gyorsan elmozdult afelé, hogy korlátozza a vasutaktól a távközlésig terjedő gigantikus projektekhez való kínai hozzáférést. Sajtóinformációk szerint ezt erősíti, hogy a tagállamok – Berlin és Párizs nyomására – támogatásukról fogják biztosítani a törvénytervezetet, amellyel korlátozzák a kínai vállalatok hozzáférését az EU évi mintegy 2400 milliárd eurós közbeszerzési piacához.

Ma Macron, Merkel és Juncker feszült hangulatban találkozik a kínai elnökkel Párizsban, hogy megvitassák a kínai állami cégek előnybe részesítését a nemzetközi versenytárgyalásokon. Az elmúlt 10 hónapban ez fontos ütközőpont volt Washington és Peking között is. He Weifang, a Pekingi Egyetem jogász professzora fején találta a szöget, amikor kijelentette, hogy Kínának el kell kezdenie tiszteletben tartania a WTO kötelezettségeit, amely szervezethez 2001-ben csatlakozott.

A francia elnök kedélyét mindenesetre jelentősen javíthatja, hogy az elmúlt órákban 40 milliárd euró értékű megállapodások születtek Kínával, amelyből 30 milliárd eurót tesz ki 300 darab Airbus repülőgép leszállítása a China Aviation Supplies Holding Company számára.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG