Hirdetés
Hirdetés

Óriási mélypontot értek el a britek

2019. február 07., 16:43

A Bank of England szerint a brit gazdaság növekedési lendülete a tíz évvel ezelőtti pénzügyi válság óta nem volt olyan gyenge, mint jelenleg.

Ennek egyik fő oka a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező egyre erősebb bizonytalanság. A brit jegybank szerint nem kizárt recesszió kialakulása sem.

A Bank of England a februári kamatdöntő ülésről szóló csütörtöki bejelentés szerint - a várakozásoknak megfelelően - nem módosította 0,75 százalékos irányadó kamatát. A monetáris testület egyhangúan szavazott: mind a kilenc tag, köztük Mark Carney, a Bank of England kormányzója is a kamattartásra voksolt.

Több mint egy éve tartják

A Bank of England 2017 novemberében, tíz év után először emelte alapkamatát, 0,25 százalékponttal 0,50 százalékra. Ezt tavaly augusztusban újabb 0,25 százalékpontos emelés követte, így alakult ki a jelenleg érvényes 0,75 százalékos alapkamat.

Hirdetés

A februári kamatdöntés csütörtöki bejelentésével egy időben kiadott új inflációs jelentésben a Bank of England a brit hazai össztermék idei növekedésére szóló előrejelzését az általa eddig várt 1,7 százalékról 1,2 százalékra, 2020-ra szóló GDP-növekedési prognózisát 1,7 százalékról 1,5 százalékra rontotta, és közölte: egynegyedes esélyt lát arra, hogy a brit gazdaság az idei év második felében egy időre recesszióba kerül.

A Bank of England által az idei évre várt, felülvizsgált növekedési ütem a leggyengébb lenne a 2009-es recesszió óta. Az inflációs jelentés szerint, amelyet Mark Carney jegybanki kormányzó ismertetett csütörtök délutáni sajtóértekezletén, a Brexit-folyamatot övező bizonytalanságok jelentősen erősödtek a novemberben kiadott előző inflációs jelentés óta, és e bizonytalanságok a piacokon is jelentkeznek.

A brit bankok finanszírozási költségei és a pénzügyi szektoron kívüli vállalatok magas hozamú kötvényeinek kockázati felárai meredeken, a többi fejlett gazdaságban mért ütemnél gyorsabban emelkedtek, miközben a brit piacra koncentráló vállalatok részvényeinek értéke érdemben csökkent.

A font is tovább gyengült, árfolyam-kilengési hajlama jelentősen erősödött, az üzleti szektor beruházásainak értéke az utóbbi három negyedév mindegyikében csökkent - áll a Bank of England új inflációs jelentésében.

Mark Carney szerint ha ebben a helyzetben jelentős sokkhatás éri a brit gazdaságot, mindenekelőtt egy esetleges megállapodás nélküli Brexit formájában, az tovább növelné a néhány negyedéven át tartó negatív növekedés kockázatát.

A Bank of England kormányzója a sajtótájékoztatón elmondta: a jegybank mérése szerint a brit GDP-érték már most 1,5 százalékkal elmarad attól a szinttől, amelyet a monetáris tanács a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazás előtti előrejelzéseiben a jelenlegi időszakra valószínűsített.

Cetelem MKB Cib További ajánlatok

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Később mehetnének nyugdíjba az osztrákok. És mi?

Később mehetnének nyugdíjba az osztrákok. És mi?

Az OECD jelentése azt javasolja Ausztriának, hogy tolják ki a nyugdíjkorhatárt. A dolgozók teljes munkaidőben dolgozzanak, és növeljék a képzésre fordított pénzügyi erőforrásokat is. Magyarországgal kapcsolatban is van egy érdekes megjegyzésük.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?