Hirdetés
Hirdetés

Orosz harcosok is meghaltak az amerikai légicsapásban

Fellegi Tamás, 2018. február 14., 06:07

Múlt héten Szíriában a kormányerők támadást indítottak az amerikai támogatású kurd-arab erők ellen, de amerikai légitámogatással keményen visszaverték őket, sok halottat és sebesültet hagyva. Most kiderült, hogy sok orosz is volt köztük, igaz, nem a hivatalos orosz hadsereg kötelékéből.

Oroszország távol maradt

A múlt heti esemény kapcsán úgy tűnt, hogy nincs orosz érintettség, de kiderült, hogy sok orosz volt abban a katonai csoportban, akik a nagyhatalmak közti egyezmény ellenére átlépték a demarkációs vonalat és megpróbáltak elfoglalni egy olajlétesítményt az SDF kurd-arab szövetség által ellenőrzött területen. Kezdetben mindenki azt gondolta, hogy csak szírek vesznek részt a műveletben, melyhez az Aszadot támogató Oroszország nem járult hozzá.

Az SDF és az amerikai erők figyelmeztették az oroszokat, hogy látják a szemből készülő támadást, sőt a harcok közben is folyt kommunikáció a felek között, de az orosz hadsereg közölte, hogy semmi köze a művelethez, az valakinek az önálló akciója. Ez feltehetően így is volt, Oroszországnak esze ágában sincs ilyen kalandokba keveredni, amikor már végre sikerült leverni az Iszlám Államot és megegyezni a két fő erő közti határvonalról.

Hirdetés

Mit kerestek ott?

Felmerül a kérdés, hogy ha Oroszország távol maradt az akciótól, hogy lehetett tele oroszokkal a támadó haderő? A Bloomberg forrása szerint a legtöbben ukrajnai veteránok voltak, vagyis olyan katonák, akik Ukrajna keleti részén harcoltak az ottani orosz szeparatisták között. Hogy most miért vonultak át Szíriába, és miért vettek részt ilyen értelmetlen öngyilkos hadműveletben, az rejtély. Az orosz elnök szóvivője azt mondta, nem nyilatkozik az ügyben, mert csak olyan eseményekkel foglalkoznak, melyben az orosz hadsereg vesz részt.

Ezek után csak találgatni lehet, hogy mi történhetett. Elképzelhető, hogy Aszad elnök maga akarta kipróbálni, mire képes, mennyit tud visszaszerezni azokból a szíriai területekből, melyeket nem ő ural, úgy is, hogy Oroszország nem támogatja ebben. Végül is Oroszország most nem úgy lép fel Szíriában, mint egykor a keleti blokkon belül, ahol minden fontosabb döntéshez szükség volt a szovjet jóváhagyásra. Itt csak korlátozottabb, ám annál sikeresebb szerepet vállalt, de a további bonyodalmakban feltehetőleg minél kevésbé akar részt venni.

Nagy árat fizettek

Az is lehet, hogy megpróbálták lebeszélni Aszadot, de az hajthatatlan maradt, így hagyták, hadd rohanjon a vesztébe, majd tanul az esetből, és nem nekik fog méltatlankodni, hogy miért nem engedték. Megpróbálta, hatalmas ellenerőbe ütközött, most már tudja, hogy ez így nem fog működni. Persze ebben az esetben is kérdés, hogy miért volt ott ez a sok orosz, esetleg miért nem szóltak nekik az orosz hivatalos erők, hogy ne vegyenek részt ebben, mivel öngyilkos küldetés. Nem valószínű, hogy saját nemzettársaikat a húsdarálóba akarták küldeni, elképzelhető, hogy ők maguk sem hallgattak saját vezetésükre, mindenáron valami nagy sikert szerettek volna elérni, mint annak idején Ukrajnában.

Sok a nyitott kérdés, mindenesetre nem mutat jól, hogy amerikaiak és oroszok harcoltak egymással a vietnami háború óta először, még akkor is, ha az oroszok nem Oroszországot képviselték, hanem saját fejük után mentek, más parancsait követve. Folytatása vélhetően nem lesz az ügynek, Oroszország a továbbiakban sem foglalkozik vele, a szír kormányerők és az önállóan harcoló oroszok pedig valószínűleg tanultak az esetből, látják, hogy nem papírtigris áll velük szemben.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Döntéshez készülnek Matolcsyék – mi lesz az alapkamattal?

Döntéshez készülnek Matolcsyék – mi lesz az alapkamattal?

Sűrű lesz a jövő hét, kedden kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa. Emellett számos munkaerőpiaci és beruházási adat is érkezik majd a hét folyamán, egyebek mellett képet kapunk a foglalkoztattosgáról, az ipari termelői árakról és a külkereskedelmi forgalomról is. Ezeket a dátumokat mindenképp vésd fel a naptárba!

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön fektetne pénzt bitcoinba vagy más kriptodevizába?