2p
Oroszország és Ukrajna között nagyobb az esélye most egy nyílt háborúnak, mint egy évvel ezelőtt volt - mondta az ukrán elnök a német Bildnek adott interjúban.
Petro Porosenko ukrán elnök beszédet mond a kijevi Függetlenség téren 2015. augusztus 24-én. Forrás: MTI

Oroszország háborúra készül?

Petro Porosenko szerint Oroszország komoly pénzeket fordít háborús előkészületekre, az ukrán határon pedig folyamatosan erősíti katonai jelenlétét. Poroshenko úgy látja: a minszki szerződés egyetlen pontját sem tartja be az orosz fél, beleértve az ukrán erők és az oroszbarát felkelők közötti tűzszünet ügyét is.

Porosenko hétfőn találkozott Angela Merkellel; a német kancellár kedden már Vlagyimir Putyinnal beszélt telefonon, és azt kérte az orosz vezetőtől: vesse latba befolyását az ukrajnai tűzszünet fenntartása valamint az európai OSCE biztonsági szervezet megfigyelőinek beengedése érdekében.

Kavarnak az oroszok

A Reuters összefoglalója szerint Berlinben egyre erősebb a gyanú, hogy Oroszország igyekszik megkavarni a szálakat Németországban, hogy meggyengítse Merkel pozícióit.

Ahogy arról beszámoltunk: még a mostanság rendkívül turbulens német belpolitikában is bombahírként robbant, hogy Horst Seehofer bajor miniszterelnök Moszkvába látogat. Az útja körüli politikai vihar már akkor kitört Berlinben, amikor még föl sem szállt a repülőre. Nem kis részben amiatt, mert Seehofer az utóbbi időszakban Merkel határozott ellenfeleként pozicionálja magát a menekültválságban. A háttérről itt írtunk: Merkel háta mögött paktálnak le Putyinnal >>

A németek úgy látják: Moszkva próbálja destabilizálni Európát, hogy a keletkező hatalmi vákuumban a saját érdekeit jobban tudja érvényesíteni. Porosenkó ezt úgy kommentálta: Putyin most egy információs háborút indít Németország ellen is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG