2p
Az már máskor is előfordult, hogy októberben többlet jött össze az államháztartás központi alrendszerében, olyan azonban még nem történt az elmúlt másfél évtizedben, hogy a halmozott többlet meghaladja az 57 milliárd forintot a tizedik hónapra - és ebben még nincs benne az aszfaltkeverési ügy lezárása után átutalt pénz. Lesz miből költekezni.

A központi költségvetés 32,5 milliárd forintos hiányt, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 8,4 milliárd forintos, míg az elkülönített állami pénzalapok pedig 81,4 milliárd forintos többletet mutattak. Tavaly ilyenkor az államháztartás központi alrendszerének halmozott hiánya 816,2 milliárd forint volt - ehhez képest a mostani 57,3 milliárdos többlet egy másik dimenziót jelent.

A két év január és október közötti időszakát vizsgálva az NGM azt írja, hogy a különbség főként a központi költségvetés eltérő szerkezetű, mérséklődő kiadásaiból, valamint a kedvező gazdasági folyamatok és gazdaságfehérítő intézkedések miatti magasabb adóbevételekből adódik. A kedvező költségvetési egyenleghez az uniós támogatások utólagos megtérítése is hozzájárult - írják.

Tavaly a tizedik havi többlet még nagyobb, 138,4 milliárd forint volt, főként az uniós transzferek hazai elszámolása miatt. Idén a következő adatot fogja alaposan megdobni egy brüsszeli utalás: a múlt hónapban született megegyezés a magyar kormány és az Európai Bizottság között az ún. „aszfaltügy” kapcsán, amelynekkövetkeztében az eddig át nem utalt összegek ugyancsak megérkeztek október utolsó napjaiban az operatív program számlájára, ezek azonban a költségvetés bevételi előirányzatain csak novemberben jelentek meg - írja az NGM.

Lesz miből költeni a pénzt

Az államháztartási folyamatok ez évi kedvező alakulása ezért az államadósság csökkenőmértéke mellett is lehetőséget ad új programok, célok finanszírozására - írja a minisztérium. És igazuk van: a 2016. évi törvényi módosított előirányzat 761,6 milliárd forintos hiányt ír elő erre az évre, miközben 10 hónap után 57,3 milliárdos többlet van, így a szokásos, "az éves terv hány százalékánál járunk?" kérdésre nem is lehet értelmes választ adni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG