Hirdetés
Hirdetés

Röhög a markába a diktátor: igazából még örülnek is a szankcióknak

2017. október 18., 09:53

Észak-Koreában a rezsim hatalmát erősítik a gazdasági szankciók egy szakértő szerint.

Kim Dzsongun az április 15-i katonai parádén. Azt állítják, ekkor készült ellene merénylet. Fotó:  EPA/How Hwee Young
Kim Dzsongun az április 15-i katonai parádén. Azt állítják, ekkor készült ellene merénylet. Fotó: EPA/How Hwee Young

Az ELTE Koreai Tanszékének vezetője, Csoma Mózes szerint kifejezetten kontraproduktívak az észak-koreai rezsimmel szemben hozott gazdasági szankciók, ezzel ugyanis pont, hogy Kim Dzsong Un tudja megszilárdítani a hatalmát. Vlagyimir Putyin orosz elnök még hétfőn rendelt el egy sor új szankciót, aminek következtében több gazdasági, tudományos és technikai kapcsolatot leállítottak a diktatúrával.

Csoma Mózes szerint ugyanakkor az észak-koreai diktatúrának a szankciók mindig jót tesznek, a szankció ugyanis legitimációs alap a diktatúrában. A szakértő közölte, mikor a 2000-es évek elején komoly gazdasági együttműködése volt a phenjani rezsimnek Dél-Koreával - érkeztek a segélyszállítmányok, dél-koreai cégek települtek a sziget északi részére -, akkor a rezsim nem tudta mivel megmagyarázni ezt a saját lakosságának, és ebben az időszakban csorbult a rezsim legitimitása.

Hirdetés

Az Észak-Koreával kapcsolatos korábbi cikkeinket itt olvashatod. >>>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Te tudod, mennyit kell fizetned majd az autópályákon?

Te tudod, mennyit kell fizetned majd az autópályákon?

Az üdülési szezon beindultával számos honfitársunk autóval utazik a szomszédos országokba, számukra hasznos információ, hogy a nyaralás célpontjai felé vezető úton mennyit és milyen módon fizethetnek az autópálya-használatért.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?