3p
Épp 100 éve, hogy tragikus véget ért az Osztrák-Magyar Monarchia számára az általa több mint négy évvel korábban elindított, saját széthullását eredményező világháború. A fegyverszünet aláírásakor a korábbi 50 milliós birodalom egy szobányira zsugorodott az uralkodóval és kormányával, majd mikor egy héttel később Németország is aláírta a fegyverszünetet, formálisan is lemondtak.

Döntő erő

1918. július végén épp négy éve tartott már az első világháború, amely az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának küldött hadüzenetével kezdődött. A négy év alatt több fordulat zajlott, de sem a központi hatalmak, sem az antant nem tudta dűlőre vinni a küzdelmet, még úgy sem, hogy Oroszország közben kiesett. Az 1917-ben belépő Amerika Egyesült Államok azonban bő egy év alatt akkora hadsereget és fegyverzetet hozott át Európába, ami biztosította a győzelemhez szükséges túlerőt.

Augusztustól fokozatosan visszaszorították a németeket a nyugati harctéren, a Monarchia számára azonban az volt a döntő pont, amikor szeptember 15-én a Balkánon is megindították a támadást az antant erői. A központi hatalmak már nem tudtak érdemi ellenállást kifejteni, így nyilvánvaló volt, hogy az antant csapatai délről megközelítik és könnyedén el is foglalják a Monarchiát, mivel céljuk az volt, hogy így délkelet felől is elérjék Németországot.

Fegyverszünet

Károly osztrák császár és magyar király a legnagyobb erőt képviselő amerikai elnöknek tett ajánlatot a békére, de ezzel már elkésett. Mikor október 27-én fegyverszünetet kért, az összes szabadulni vágyó nép, beleértve a magyart és érdekes módon az osztrákot is, gyakorlatilag elszakadt, november másodikán már csak az a bizonyos szoba alkotta a birodalmat, meg a hadsereg parancsnoksága, amely még arra alkalmas volt, hogy 3-án fegyverszünetet kössön Padovában. A fegyverszünet csak 24 órával később, negyedikén délután 3-kor lépett életbe.

Feltételeinek teljesítése elvileg nehézséget okozhatott volna, mivel az aláíró fél már nem is létezett, de az annyiban nem volt gond, hogy a katonák boldogan hazavonultak az olasz területekről, a hadiflottát pedig már napokkal előbb átadták a megalakuló délszláv államnak. Maradt az utódállamok területén az antant erők átengedése, de erre végül nem is volt szükség, mert 11-én Németország is aláírta a fegyverszünetet.

Már egy szoba sem maradt

Ekkor a császár és király, valamint miniszterelnöke formálisan is lemondott, az a bizonyos szoba is megszűnt. Minden utódállam köztársaság lett (Magyarország ugyan csak másfél évre, bár királya utána sem volt), de csak ezután jött Magyarország számára az igazi dráma: az ország felosztása, még csak nem is a nemzetiségi határok mentén. Az osztrák lakosság, amely magát leginkább németnek tekintette, nem élte meg olyan nagy veszteségként, ami történt, sőt, örültek, hogy új államuk német lesz, nem több nemzetiségű.

Császárok alkonya

A Monarchia nem csak, mint soknemzetiségű birodalom, hanem mint kissé idejétmúlt politikai alakulat is megszűnt, ahol a császár és király hozta meg szinte mindenben a végső döntést, felülbírálva adott esetben a választott kormányokat. A választás joga önmagában is csak egy szűk rétegre terjedt ki, így ténylegesen demokratikus jellegről amúgy sem volt szó. A Monarchia mellett a többi, elaggott császári rendszer is megszűnt, mint a török szultánság, a német császárság és az orosz cárság. Ma már csak egyetlen császárság van a világon, amely azonban egy modern, demokratikus ország, ahol a császár szerepe jelképes: Japán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG