2p
A szokásoknak megfelelően az unió statisztikai hivatala is közölte a tagállamok gazdasági teljesítményére vonatkozó friss adatokat. Ezek szerint Magyarország éllova, a régiónk pedig Európa motorjának is nevezhető.

A magyar gazdaság a harmadik negyedévben szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 4,8 százalékkal bővült előző év azonos időszakához képest. Hogy ez mire elég Európában arra az Eurostat tagállami statisztikája világít rá, mely szerint Magyarország az éves növekedési ütemet tekintve a kontinens legjobban teljesítő országa - legalábbis azon országok sorában, melyek rendelkeznek adatokkal. Néhány esetben csak később várható a publikálás. A dobogó második fokára Lengyelország került 4, a legalsó fokra pedig a bolgár gazdaság 3,7 százalékos növekedéssel.

A visegrádi országok közül a cseheknek és a szlovákoknak nem ment túl jól a szekér a harmadik negyedévben, hiszen a cseh gazdaság 2,5, a szlovák pedig mindössze 1,8 százalékkal tudott bővülni. Most az eddig rendre kiemelkedő formát mutató Románia sem remekelt, július és szeptember között előző év azonos időszakához mérten szerényebb, 3,2 százalékos bővülést tudott összehozni. A rangsor legvégén egyébként az olasz gazdaság áll, mely csupán 0,3 százalékkal nőtt előző évhez képest, előtte pedig a hazánk számára sem figyelmen kívül hagyható német gazdaság áll 0,5 százalékos bővüléssel.

Ha a három hónap alatt mutatott teljesítményt nézzük, akkor a lengyel gazdaság megelőzi a hazait, hiszen 1,3 százalékkal növekedett, míg a magyar 1,1-gyel. A legkisebb bővülést a német, az olasz és a litván gazdaság regisztrálta, mindössze 0,1 százalékkal növekedett három hónap alatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG