Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed decemberi kamatdöntő üléséről megjelent összefoglaló szerint a résztvevők úgy gondolták, hogy Trump elnöksége alatt a fokozott költségvetési kiadások miatt a gazdaság gyorsabban nőhet, így immár semmi nem áll a kamatemelések útjában. Így véget érne a kamatnélküliség egészen példátlan és hosszúra nyúlt korszaka, legalábbis Amerikában.
Hirtelen megnyugodtak
A változás azért különösen szembetűnő, mert erre már rég lehetőség lett volna, de valamiért húzták-halasztották a döntést, és reális indoklás helyett sokszor egészen képtelen okokat soroltak fel, hogy miért is tartanak ki a szélsőségesen válságkezelő üzemmód mellett. Valódi ok már nem volt, hisz először a munkanélküliség csökkent le történelmileg is alacsony szintre (létrejött a kvázi teljes foglalkoztatás, egyes ágazatokban munkaerőhiány van), majd pedig a másik bűvös szám, az infláció is elrugaszkodott a 0 közeléből.
Az eredeti ok
A folyamat kezdete a 2008 őszi válság idejére tehető, amely a világ legnagyobb, ráadásul félhivatalos pilótajátékának eredménye volt. Az amerikai ingatlanpiacon buborék keletkezett, a bankok boldog-boldogtalannak jelzáloghitelt adtak irreális árú ingatlanok megvásárlására. A lufi kipukkadt, a hiteleket nem fizették, az ingatlanokból csak töredéküket lehetett visszaszerezni, de eddigre már sok bank szépen becsomagolta a rossz hiteleket egy alapszerűségbe, és ezek értékpapírosított változatát sózta rá más bankokra.
Amikor kiderült, hogy ezek semmit nem érnek, és egyes bankoknak olyan sok van, hogy csődbe mennek, összeomlott a bankrendszer. A bizalom megszűnt, a bankok nem nyújtottak egymásnak hitelt, a kormányoknak rendkívüli válságkezelő lépéseket kellett tenni, hogy helyreálljon a pénzforgalom. Az végül helyreállt, sok bankot kimentettek illetve államosítottak, viszont a gazdaságban recesszió keletkezett, a bizalmatlanság pedig sokáig fennmaradt.
Válság maradt a fejekben
A dolgok végül, különösen Amerikában, lassan normalizálódni kezdtek, de a jegybankban megmaradt a válságkezelő üzemmód, sőt még fokozódott is. A már igen alacsony kamatot gyakorlatilag 0-ra vitték, és további monetáris könnyítés gyanánt fedezetlen kötvényvásárlási programba fogtak, melyet azóta már beszüntettek. Az utolsó 2-3 évben az amerikai gazdaság már kifejezetten egészséges jeleket mutatott: zuhant a munkanélküliség, és ugyan infláció nem volt, az alacsony munkanélküliség és az emelkedő bérek miatt a klasszikus deflációs spirál, melyet 1929-32-ben láthattunk, kizárható volt.
A Fed ennek ellenére félt ettől, vagy nem is tudni, mitől féltek. Minden újabb kamatdöntő ülésen, amikor nem emelték meg a 0 közeli kamatot, kitaláltak egy újabb érvet, hogy miért nem, hisz a munkanélküliségre már egyáltalán nem, és az inflációmentességre is egyre kevésbé lehetett hivatkozni, hisz tavaly már az is szépen megemelkedett. Így aztán hol az olajáresést emlegették, hol az esetleges kínai lassulást, görög válságot, Brexit népszavazást, mindenféle olyan tényezőt, ami Amerikának meg se kottyan.
Trump ébresztőt fújt
Nos, Trump megválasztására mintha megtalálták volna az okot, hogy abbahagyják ezt a gyakorlatot, és visszatérjenek ahhoz a monetáris politikához, amit a jegybanki céloknak megfelelő munkanélküliségi ráta illetve inflációs szint indokol. Ez pedig nagyjából 2-3 százalékos jegybanki alapkamatot jelent, szemben az eddigi 0-val. A tavalyi első emelés után most decemberben megvolt a második, és mint azt az ülés jegyzőkönyve mutatja, készek arra, hogy ésszerű lépésekben idén és jövőre erre a szintre emeljék a kamatokat.
Az ok, mint említettük, elvileg az, hogy a Fed véleménye szerint Trump majd elereszti a költségvetést, és ez inflációgerjesztő hatású lesz. Valójában nem feltétlenül lesz így, és ha az infláció el is száll, az nem elsősorban Trump költekezése miatt lesz, hanem pont a jegybank eddigi extrémen laza monetáris politikája miatt. Ez elkerülhetetlenül befűti az inflációt, hisz pont ez is volt a célja, csak kicsit tovább húzták, mint amit a gazdaság állapota indokolt. Most már csak az a kérdés, hogy az EKB, élén Mario Draghival, mikor fogja az amerikai példát követni.
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. 
