3p
Donald Trump amerikai elnök csapássorozattal fenyegette meg Iránt vasárnap a Twitteren, ha Kászim Szulejmáni tábornok meggyilkolásáért bosszúból támadásokat indítana amerikaiak vagy amerikai érdekeltségek ellen.
Donald Trump Miamiban 2020. január 3-án. EPA/CRISTOBAL HERRERA

A mikroblogban Donald Trump az 1979-es amerikai-iráni válságot idézte fel, amikor Teherán 52 amerikai túszt ejtett, s Washington erre válaszul a túszok számával megegyező, vagyis 52 iráni célpontot bombázott.

Legyen ez figyelmeztetés, hogy ha Irán bármennyi amerikaira vagy amerikai érdekeltségekre csapást mér (...), mi 52 iráni helyszínt (az Irán által ejtett 52 amerikai túsznak megfelelően) vettünk célba, némelyikük nagyon is fontos volt Irán és az iráni kultúra számára, s ezekre a célpontokra és magára Iránra most is nagyon gyorsan és nagyon keményen le fogunk sújtani. Az Egyesült Államok nem akar több fenyegetést

- írta Trump a mikroblogban.

Titkosított dokumentum

A Twitter-bejegyzést Trump nem sokkal azt követően tette közzé, hogy a Fehér Ház bejelentette: hivatalosan is értesítette a kongresszust a Szulejmáni tábornok és konvoja elleni, a bagdadi nemzetközi repülőtér mellett péntekre virradóra végrehajtott légicsapásokról.

A dokumentum kézhez vétele után Nancy Pelosi házelnök azt mondta: igencsak szokatlan, hogy egy ilyen dokumentumot titkosítottak, mert ez szerinte azt jelzi, hogy

a kongresszust és az amerikai népet homályban hagyják a nemzetbiztonságunkat illető kérdésekben.

Trump célzása az 1979-es válságra az Egyesült Államok történelmének egyik megalázó epizódját idézte fel. Az iráni iszlám forradalom győzelme után az Egyesült Államok ellen tüntető teherániak behatoltak az amerikai nagykövetség épületébe, és 52 amerikai diplomatát és állampolgárt ejtettek túszul. A túszejtők vezetője egy fiatal orvostanhallgatónő, Maszumeh Ebtekar volt, aki később alelnök lett.

A túszválság 444 napig tartott, és Jimmy Carter amerikai elnök jórészt ebbe bukott bele. A túszok szabadon bocsátását az újonnan megválasztott elnök, Ronald Reagan érte el.

Célzott likvidálás egy harmadik országban

Mint arról beszámoltunk, az iraki fővárosban végrehajtott amerikai légicsapásokban életét veszítette Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egysége parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milíciákat tömörítő ernyőszervezet vezetője.

A legfőbb iráni vezető, Ali Hamenei ajatollah válaszul könyörtelen bosszút helyezett kilátásba. Iránban harckészültséget rendeltek el. Teherán utcáin pedig csillagsávos lobogókat és izraeli zászlókat égettek a tüntetők.

Háttéranyagunk a témában: Itt várható az iráni bosszú – a megbújó kínai és izraeli kártya.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG