2p
Belgium nem engedélyezné, hogy a helyi törökök szavazzanak a halálbüntetésről.

A belga miniszterelnök, Charles Michel az RTBF közszolgálati rádiónak adott interjút, ahol elmondta: a belga kormánynak nem áll szándékában engedélyezni, hogy az országban élő törökök részt vegyenek a halálbüntetés visszaállításáról szóló népszavazáson. Hozzátette: meg fogják keresni azokat jogi lehetőségeket, amelyekkel ezt megakadályozhatják, emellett több belga párt is keresi a módot, hogy ezt kommunikálhassa a választópolgárok felé.

A halálbüntetés visszaállításának lehetősége óriási vitákat kavart az Európai Unióban, az ügyben még Szijjártó Péter is állást foglalt, Németországban pedig hasonló intézkedést vezettek be, mint a belgáknál. Steffen Seibert, a német szövetségi kormány szóvivője még pénteken jelentette be, hogy ők sem engedélyezik a helyi török kisebbség részvételét a népszavazáson. Seibert véleményét Martin Schulz, az Európai Bizottság elnöke és Angela Merkel kancellár is osztotta.

Van kivétel

Európában egyébként már csak Oroszországban és Fehéroroszországban nem törölték el a halálbüntetést, de Moszkva moratóriumot hirdetett, így már nem hoznak halálos ítéleteket Oroszországban. Fehéroroszország jelenleg az egyetlen európai állam, ahol halálbüntetéseket szabnak ki és hajtanak is végre. Az Európai Bizottság most mindent megtesz annak érdekében, hogy Törökország ne bővíthesse a listát, és monitoring eljárást indítottak az ország ellen, erről korábban itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG