4p
Szerte a világon újabb és újabb szigorú intézkedéseket vezettek be szombaton is, hogy lassítsák az új típusú koronavírus terjedését, határlezárásokat, utazási és gyülekezési korlátozásokat foganatosítottak a harmadik világbeli országokban is, viszont Kínában - ahonnan elindult a tavalyi év végén a mára világjárvánnyá terebélyesedet betegség - most fordult elő első ízben, hogy az újonnan megfertőződött emberek többsége külföldről hurcolta be a vírust, és nem az országon belül kapta el.
A jokohamai kikötőben karantén alá vont Diamond Princess amerikai óceánjáró 2020. február 14-én. A luxushajón három magyar állampolgár dolgozik, egyiküknél kimutatták a vírust. (MTI/EPA/Franck Robichon)

A járványhelyzetet felügyelő kínai nemzeti egészségügyi bizottság szombati jelentése szerint az előző napon azonosított tizenegy új beteg közül heten Kínán kívül - Olaszországban, az Egyesült Államokban és Szaúd-Arábiában - fertőződtek meg, a többiek pedig a járvány kiinduló pontjának számító Hupej tartományban. Szombaton Sanghajban további két új beteget regisztráltak Franciaországból és Spanyolországból érkezett utazók között. Kínában a legfrissebb adatok szerint a járvány kezdete óta 80824-en fertőződtek meg a vírussal, és 3189-en haltak meg. A betegek száma világszerte 138 ezerre, míg a halálos áldozatoké közel ötezerre tehető.

A közel-keleti országokban is terjed

A vírus terjedőben van a közel-keleti országokban is, ahol a hatóságok ugyancsak szigorú korlátozások bevezetésére kényszerülnek. A szaúd-arábiai kormány szombaton bejelentette, hogy március 15-től kezdődően két hétre felfüggeszti az összes nemzetközi repülőjáratot. Az országban eddig 86 embert diagnosztizáltak koronavírussal. Az iszlám vallás legszentebb helyei közé tartozó Mekkát és Medinát már korábban lezárták a zarándokok előtt a járvány terjedése miatt.

További hírek a koronavírusról

Az Egyesült Arab Emírségekben március végéig bezárták a szórakozóhelyeket és a turisták által látogatott éttermeket, Abu-Dzabíban pedig felfüggesztették a nyilvános rendezvényeket is. A polgárháború sújtotta Jemenben a síita húszi lázadók elrendelték a tanév idő előtti lezárását a felügyeletük alatt álló térségekben - számolt be a felkelők szócsövének számító al-Maszira tévécsatorna szombaton. A második félévnek egy hónappal korábban, március 25-én lesz vége az ország északi részén. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a héten a Twitteren azt írta, hogy egyelőre nincs hivatalos koronavírusos eset Jemenben, ahol azonban a kolera, az éhínség és a torokgyík szedi áldozatait, az egészségügyi rendszer pedig romokban hever az ötödik éve tartó polgárháború miatt.

Határzár Latin-Amerikában

A latin-amerikai térség országai is drasztikus intézkedésekre kényszerülnek a járvány terjedése miatt. Kolumbia helyi idő szerint szombat hajnali öttől lezárja a határát Venezuelával, és hétfőtől nem engedi be területére azokat a látogatókat, akik az elmúlt két hétben Európában vagy Ázsiában jártak - közölte Iván Duque kolumbiai elnök péntek éjjel. Azokat a kolumbiai állampolgárokat és lakosokat, akik megfordultak ezekben a térségekben az elmúlt 14 napban, karanténba helyezik - tette hozzá. A latin-amerikai országban pénteken 16-ra nőtt a hivatalos koronavírusos esetek száma.

Sebastian Pinera chilei elnök tilalmat rendelt el pénteken az ötszáz főt meghaladó nyilvános rendezvényekre, és ezzel Chile is csatlakozott számtalan országhoz, ahol hasonló intézkedéseket foganatosítottak lassítandó az egészségügyi rendszereket túlterhelő kór terjedését.

Az indonéziai hatóságok úgy döntöttek, hogy a fővárosban, Jakartában két hétre bezárják az iskolákat, és áttérnek a távoktatásra - közölte Anies Baswedan kormányzó szombaton. A délkelet-ázsiai országban eddig 69-en fertőződtek meg koronavírussal, közülük többen a tízmilliós Jakartában és környékén. A halálos áldozatok száma legalább négy. Pénteken 35 új esetet diagnosztizáltak.

A Fülöp-szigeteken a 12 milliós Manilában és környékén este nyolctól hajnali ötig kijárási tilalom van érvényben március 15-e és április 14-e között. Április 12-ig az iskolák is zárva vannak, vasárnaptól pedig utazási tilalom lép érvénybe. A Fülöp-szigeteken eddig 64 fertőzöttje és hat halottja van a koronavírusnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG