1p
Megerősítette a személyazonosságát a 29 éves egyiptomi férfi, de még mindig nem tudni, miért támadott.

Javult a támadó állapota, így a kórházban őrizetbe vették és kihallgatták azt a 29 éves egyiptomi férfit, aki a múlt héten bozótvágó késsel támadt a katonákra a párizsi Louvre múzeumnál. A férfi megerősítette, hogy a feltételezéseknek megfelelően ő valóban Abdullah Reda al-Hamami, aki az egyiptomi Dakahlíja tartományban született, de az Egyesült Arab Emírségekben él. Emellett elmondta, hogy január 26-án turistavízummal érkezett Dubajból a párizsi Charles de Gaulle repülőtérre.

Ez volt egyébként a harmadik kihallgatásán, az első kettőn nem volt hajlandó beszélni a nyomozókkal. A francia kormányfő, Bernard Cazeneuve fogalmazása szerint „láthatóan terrorista jellegű” támadás történt, az ügyet azonban árnyalja, hogy egyetlen terrorszervezet sem vállalta magára a történteket, és a férfinak sem voltak előzetes kapcsolatai egyik terrorszervezettel sem. A támadónak emellett nem voltak tettestársai és az általa bérelt luxuslakás házkutatását követően sem találtak radikalizálódásra utaló nyomot. Otthon egyébként úgy tudták, hogy üzleti útra érkezett, felesége hét hónapos terhesen várja haza.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
Makro / Külgazdaság Kína vitát nyit a WTO-ban az amerikai szubvenciók ellen, hogy megvédje elektromos járműiparát
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:42
Kína vitarendezési eljárást kezdeményezett az Egyesült Államok ellen a Kereskedelmi Világszervezetnél, hogy megvédje érdekeit az elektromos járműiparban - közölte a kínai képviselet kedden, és megerősítette a WTO is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG