Hirdetés
Hirdetés

Euróban is nagyot nőtt a magyar átlagbér

Fellegi Tamás, 2019. február 21., 11:21

A KSH által megjelentetett decemberi kereseti adatok meglehetősen jók lettek, amiben szerepet játszik, hogy az év utolsó két hónapja általában erős szokott lenni. Tavaly a második félévben gyenge volt a forint, ez sokat rontott az euróban számolt béradatokon év közben, most viszont erősödik, és a helyzet máris egész jó: 800 euró fölött a nettó átlagbér.

Az adatok

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 360 000 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 371 700 forint volt.

A nettó kereset családi kedvezmény nélkül 239 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 247 900 forintra becsülhető, de ezek a számok tartalmazzák a közfoglalkoztatottakat is, nélkülük a nettó kereset 247 180 forint, a családi kedvezményt figyelembe véve 255 700 forint. Tekintsük ez utóbbit a leginkább releváns számnak, hisz akik tényleges munkaviszonnyal rendelkeznek, átlagosan ezt az összeget kapják.

Hirdetés

Felzárkózás

Nos, ez a jelenlegi 317 forintos euróárfolyammal számolva 806 euró, és ez egy komoly lépés azok után, hogy tavaly évközben az alacsonyabb havi béradatok és a gyenge forintárfolyam miatt ez a szám 700 euróhoz állt közelebb. Ezzel most már stabilan elértük a nagyobb fejlett nyugat-európai országok nettó átlagbérének harmadát, mivel ezekben (Nagy-Britannia, Németország, Franciaország) 2200-2400 euró között mozog az adat.

A fejlett országok béreinek harmada persze még mindig kevés, nem elég ahhoz, hogy a munkaerő elvándorlása megszűnjön, igaz, hogy azokban a szakmákban, ahol a legerősebben érvényesül a munkaerő elszívása, jóval kisebb lehet a bérlemaradás, ráadásul a szürkegazdaság nem jelentkezik a statisztikában. Nem kizárt, hogy ez akár 10 százalékot is hozzátehet a tényleges keresetekhez.

Régiós összevetés

Nézzük meg ezek után, hogy állunk a szomszédos országokkal összehasonlítva. Visegrádi társainkhoz képest le vagyunk maradva: a lengyeleknél és a szlovákoknál 870-880 euró az adat, a cseheknél pedig 920. Így bő 10 százalékos lemaradásban vagyunk, melynek ledolgozására annyiban van esély, hogy az utóbbi két évben gyorsabb volt nálunk a béremelkedés üteme, mint azemlített három országban.

Ami mostanában gyakran emlegetett román összehasonlítást illeti: Romániában 600 euró a nettó átlagbér, ennél a mi decemberi adatunk harmadával, azaz 33 százalékkal magasabb, és ez nagyjából meg is felel a két ország egy főre jutó GDP-arányának. Horvátországban 845 euró az adat, ők bizony elénk kerültek, a balti államok közül Lettország és Livánia mögöttünk van 720 euró körüli adattal, Észtország viszont előreszaladt közel 1100 euróig, de hát ez maga az észt csoda a mindössze 1,3 millió lakosú országban.

Mediterrán térség

Végül nézzük a mediterrán térséget: Görögország a maga 890 eurójával és Portugália 920 euróval előttünk vannak, de miután náluk csak szerény béremelkedés várható, rövidesen biztosan megelőzzük őket. A spanyol 1750 euró és az olasz 1800 euró fölötti adat viszont döbbenetesen magas, nem is véletlen, hogy Spanyolország munkanélküliséggel, Olaszország magas adóssággal küszködik, az ő jelenlegi szintjük utolérése egyelőre számunkra nem reális belátható időn belül.

Raiffeisen KH Cetelem További ajánlatok

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

A forint zuhanásának kellemetlen következménye

A forint zuhanásának kellemetlen következménye

A szeptember eddig eltelt része igen gyászosnak bizonyult a forint szempontjából: történetének leggyengébb értékére került az euróhoz képest. A tavaly nyári hasonló esemény után ez már trendszerűséget is jelent, így erősen fékeződik a bérfelzárkózás, ráadásul a cseh és lengyel valutához képest is gyengül a forint, így ők is egyre inkább elhúznak előttünk.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Powered by Saxo Bank

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?