3p
Az orosz támogatású szír kormányerők ma átkeltek az Eufráteszen és hídfőt létesítettek a folyó keleti partján, először a polgárháború kezdete óta. Ugyanakkor az amerikai támogatású kurd-arab erők is ott nyomulnak, cél az olajmezők, a presztízs és az Iszlám Állam vezetőinek feje. Vajon ki hová ér előbb?

Nyár eleje nagyot változott a Szíriai helyzet: Aszad csapatai igen masszív orosz segítséggel visszafoglalták Szíria középső részét az Iszlám Államtól, majd csapdát állítottak neki az Eufrátesz mentén, végül felszabadították az utolsó érdemi várost, amit még birtokoltak. Közben meglepetésszerűen megindultak északról az amerikai támogatású SDF kurd-arab koalíció erő is az Eufráteszen túl, s mint most kiderült, ez megfelelt egy korábbi megállapodásnak, amely szerint az Eufrátesz képezi az elválasztó vonalat a két erő között.

Átkelés

Aszad csapatai azonban ma átkeltek a folyón, és hídfőállást létesítettek, elfoglaltak néhány települést, így mintegy 3 kilométerre állnak az amerikai támogatású erőktől. Így a két nagyhatalomnak most különösen oda kell figyelnie, hogy az általuk támogatott erők nehogy összecsapjanak egymással, miközben feltehetően vállvetve fognak előrerobogn,i mindenekelőtt az olajlelőhelyekért.

Felmerül a kérdés, hogy ha megegyeztek a nagyhatalmak a választóvonalban, miért lépték azt át Aszadék. A szír diktátor szándékai érthetőek: akarja az olajat, hisz a háború előtt napi 350 ezer hordót termelt ki, és különben is, mindent vissza, neki az egész ország kéne, melyben oly sokáig háborítatlanul uralkodott. Az őt segítő oroszoknak nem könnyű a helyzetük, mert ilyen helyzetben nem feltétlenül tudják vagy akarják visszafogni őket, hisz amíg az Iszlám Államtól szerzik a területeket, nehéz velük megértetni, miért is kellene megállni.

Orosz motiváció

Azt is hozzá kell tenni, hogy az utóbbi hónapokban az orosz-szír erők szélsebesen haladtak, és sokkal előrébb jutottak, mint azt bárki várta volna, miközben az amerikai támogatású oldal semmit nem csinált ezen a területen, kizárólag Rakka ostromára koncentráltak. Megindíthatták volna korábban is ezt a támadást, hogy fokozatosan birtokba vegyék az Eufrátesz keleti partját, de ezt csak most tették meg, amikor már a másik oldal is odaérkezett.

Így az oroszok is feltehetően úgy gondolják, jöttetek volna előbb, nem fogjuk vissza védencünket, csak menet közben alakuljon ki békésen a zónahatár. Egyébként minél nagyobb területet szerez vissza az ő vezetésükkel irányított, fegyverzetükkel ellátott, légierejükkel alaposan megnövelt hatékonyságú szír sereg, annál nagyobb dicsőség lesz Oroszországnak. Nyilvánvaló, hogy ha nem szállnak be a háborúba, helyettük senki nem tudta volna ezeken a területeken kiszorítani az Iszlám Államot belátható időn belül.

Amerikai motiváció

Az SDF elsősorban az olajmezők miatt lehet érdekelt, de a koalíció arab részét az is motiválja, hogy az Eufrátesz völgyében szunnita törzsek laknak, akik szívesebben látják őket, mint Aszad rezsimjét. Az amerikaiaknak pedig az lehet a motiváló erejük a Financial Times szerint, hogy az Eufrátesz alsó folyása mentén fekvő városokban, mint végső menedékhelyen húzhatták meg magukat az Iszlám Állam vezetői, és szeretnék őket elkapni, élve vagy halva.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG