1p
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csaknem fél milliárd forintra bírságolta Soros cégét, mert támadást indított az OTP papírok ellen, minek következtében 22%-ot estek a részvények
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csaknem fél milliárd forintra bírságolta a Soros Fund Management LLC-t tavaly október 9-i, a Budapesti Értéktőzsdén OTP részvényekre kötött üzletei miatt, amelyek a banki papír jelentős értékvesztését okozták. Ez a felügyelet történetének legnagyobb ilyen jellegű bírsága.

Az erről szóló határozatot a PSZÁF csütörtökön tette közzé a hatóság honlapján. A határozat szerint a Felügyeleti Tanács megállapította, hogy Soros Fund Management LLC megsértette a piacbefolyásolás tilalmára vonatkozó jogszabályi előírásokat. Az alapnak a bírságot a határozat kézbesítésétől számított harminc napon belül kell befizetnie a felügyelet számlájára. A PSZÁF az ügyleten realizált árbevételt mintegy 675 ezer amerikai dollárban állapította meg, és a cselekmény tőkepiaci súlyának figyelembe vételével a bírságot ennek 400 százalékában határozta meg.

A felügyelet – a befektetési szolgáltató helyszíni vizsgálata során szerzett információkra alapítottan – nemzetközi jogsegély keretében az egyes kereskedési és ügyféladatok rendelkezésre bocsátása végett a brit társhatósághoz fordult. Ezt követően a befektetési szolgáltatótól is adatokat kértek be. A vizsgálat megállapítása szerint a befektetési szolgáltató szabályosan járt el, viszont a megbízó megsértette a jogszabályokat

Csányi Sándor már akkor tudatos támadást sejtett a háttérben. Igaza lett:
Csányi: Az OTP mindent kibír
A felügyelet is vizsgálja az OTP-zakó hátterét
A határozat indoklása szerint az eljárás megindításának közvetlen alapját az képezte, hogy 2008. október 9-én 16:27 perctől kezdődően az OTP Bank Nyrt. részvényeire három eladási ajánlatból több tőzsdei ügylet jött létre a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 4.350 és 3.855 forint közötti kötési áron. A kötések időzítése, mennyisége és piacra gyakorolt hatása egyértelműen felvetették a tiltott piacbefolyásolás megvalósultának lehetőségét.  

A felügyelet az eljárásban azt állapította meg, hogy a megbízó a londoni székhelyű befektetési szolgáltató  közreműködésével a BÉT-en 2008. október 9-én 14: 53:42-kor 4700 forintos limitáron 200.000 darab OTP törzsrészvény eladására adott megbízást, melyből a szabad szakaszban - jelentős árfolyamesés mellett - 14:53:12 és 16:06:39 között 74.000 darab teljesült. A fennmaradó 126.000 darabos pakett értékesítésére a 16:31:52-kor adott, további 125.000 darabra vonatkozó eladási megbízás teljesítésével együtt 3855 forintos áron a tőzsdei kereskedés záró szakaszában került sor. Az egyértelműen megállapítható volt, hogy a londoni székhelyű befektetési szolgáltató a 2008. október 9-i tőzsdei kereskedési nap zárószakaszában összesen 251.000 darab OTP törzsrészvényt adott el és ez az eladás a záróárat 3.855 forinton rögzítette, amely 9,29 százalékos negatív irányú elmozdulást, azaz árfolyamesést eredményezett.

Azt is megállapította: a londoni szolgáltató üzletkötője által 2008. október 9-én 16:59:53 és 17:01:29 között lefolytatott telefonbeszélgetésből kiderül, hogy a londoni székhelyű befektetési szolgáltató az OTP törzsrészvényeket kifejezetten short ügyletkötési technikával kívánta értékesíteni.

A megbírságolt társaság 2008. október 9-én 390.000 darab OTP részvényt kért kölcsön a londoni székhelyű befektetési szolgáltató értékpapírkölcsönzési részlegétől, amelyre részvényswap ügylet keretében short kitettség létrehozását kérte. Célja a 390.000 darab OTP törzsrészvény cseréje volt, melyet zárószakaszhoz közel, illetve zárószakaszban hajtott végre.

Az indoklás szerint a társaság a kölcsönkért 390.000 darab részvényre 2008. október 9-én felvett pozícióját egy ellenirányú (vételi) ügyletkötéssel másnap le is zárta, ami rövid idő ahhoz, hogy a swap ügylet gazdasági funkcióját betöltse, azaz a részvényárfolyam esésében fennálló kitettsége mellett rendszeres fix jövedelmet (jelen esetben LIBOR+spread) biztosítson a társaság számára. (Október 10-én a részvény záró ára 3.600, legalacsonyabb ára 3.277 forint volt.) A társaság részéről tehát nem volt indokolt, hogy a swap-ügylet során úgy és olyan időben határozza meg instrukcióit (azt az árat, amelyen hajlandó volt a swap-ügyletek megkötésére), hogy a napi kereskedés során, a piaci szereplők által kiemelten figyelt zárószakaszhoz közel, illetve zárószakaszra koncentráltan, piaci áron nagymennyiségű részvényeladásra kerüljön sor a magyar piacon, majd az eladott részvényeket másnap visszavegye. A társaság instrukciói végrehajtásának piaci hatásaival tisztában volt.

Mivel a részvényswap ügylet részeként a zárószakaszt megelőzően, illetve a zárószakaszra időzített koncentrált nagymennyiségű "piacidegen" eladás (a részvények piacra öntése) a részvények (a kibocsátó) piaci megítélését illetően alkalmas a piaci szereplők számára félrevezető jelzés adására, illetve félrevezető azon befektetők számára, akik befektetési döntéseiket a záróárra tekintettel hozzák meg.

Soros György elismerte, de szerinte ő nem tehet róla

Soros és a világválság:
"A G20-on el fog dőlni a világ sorsa"
Rosszabb a helyzet, mint 1929-ben

Soros: az EU az adósságon is osztozzon! 
Ezt még Soros sem hitte volna: veszélyben az euró 
Shortos Soros: megint a fontot pécézte ki magának
Sorost a könyvespolcra: a válság lett a múzsája 
Soros GYörgy a hírre reagálva a következő közleményt küldte el az Országos Sajtószolgálatnak:
"Néhány órával ezelőtt értesültem arról, hogy a magyar Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azt vélelmezi, hogy a Soros Fund Management LLC egyik kereskedője a szabályokkal ellentétes módon kötött üzletet. A Soros Fund a vádakról két nappal ezelőtt értesült. A magyar tisztviselők azt vélelmezik, hogy a kereskedő, az üzleti nap végén shortolta az OTP részvényét, majd a következő napon, oly módon fedezte az üzletet, amely ellentétes a kereskedés magyar szabályaival.

A Soros Fund Management együttműködik a magyar hatóságokkal, és egyúttal belső vizsgálatot indított. A vizsgálat eredményének ismeretében a Fund megteszi a megfelelő intézkedéseket. Őszintén remélem, hogy a Fund alkalmazottja nem szegte meg az érvényes szabályokat. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Soros Fund Management működését már nem én ellenőrzöm. Az elmúlt évben visszavonultam, és kizárólag a saját számlám üzletkötéseit irányítom, ám a cég kereskedelmi tevékenységét nem én felügyelem.

Ennek a sajnálatos ügynek a kimenetelétől függetlenül szeretném kijelenteni, hogy én személy szerint nem kötöttem volna üzletet az OTP részvényeinek árfolyamcsökkenésére, és őszintén sajnálom, hogy a Soros Fund Management ilyen üzletet kötött. Az elmúlt időszakban tett konkrét javaslataim azt bizonyítják, hogy fontosnak tartom a feltörekvő piacok bankrendszerének az eddigieknél sokkal hathatósabb védelmét. Magyarországhoz fűző szoros személyes kapcsolatom miatt pedig különösen fájlalom a történteket, még akkor is, ha a cég üzletkötője nem szegte meg az érvényes magyar szabályokat."

 

Friss tőzsdei árfolyamok
Legfrissebb devizaárfolyamok


MTI, OS, Privátbankár





Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG