Vizsgálódnak a svájci bankárbotrány miatt

2012. január 08., 13:16

A svájci nemzeti bank (SNB) felülvizsgálja az igazgatósági tagok magánjellegű pénzügyi tranzakcióira vonatkozó szabályozását a bankelnök körül kirobbant botrányra való tekintettel.

Philip Hildebrand felesége még a nyár folyamán mintegy félmillió dollárt vásárolt a svájci frank árfolyamrögzítése előtt három héttel, majd később - amikor megerősödött a dollár a beavatkozás hatására - nyereséggel eladta az összeget.

Az üggyel kapcsolatban felmerült a bennfentes kereskedelem gyanúja, a bankelnök azonban azt állította, hogy nem követett el jogsértést, és ezt egy független auditori vizsgálat is alátámasztotta. Mindamellett az SNB-nél azt közölték, egy külső könyvvizsgáló céget fognak megbízni azzal, hogy áttekintse a SNB-igazgatók 2009 és 2011 közötti pénzügy tranzakcióit.

Nem mond le a jegybankelnök

Philip Hildebrand egyébként nem szándékozik lemondani az ügy miatt. Korábban kijelentette: amíg élvezi a kormány és a jegybank igazgatótanácsának bizalmát, addig marad a posztján.

A svájci államfő szerint sem kell lemondania a bankelnöknek: Eveline Widmer-Schlumpf - aki az ország pénzügyminisztere is - úgy látja: Hildebrand személyében olyan bankelnököt veszítene el az ország, aki "kiváló szakember, jó kapcsolati hálóval rendelkezik, és igen hasznos Svájc számára".

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

10 éve nem látott részvételi arány - megmozgatta a magyarokat a mai szavazás

10 éve nem látott részvételi arány - megmozgatta a magyarokat a mai szavazás

Hivatalos eredmények csak este 11 után várhatóak, míg az első várható mandátumeloszlásokra kora este lehet számítani. Addig a 2019-es hazai EP-választás szempontjából a legérdekesebbek a részvételi adatok. A vasárnapi jó idő is belejátszhat abba, hogy az elmúlt 10 év legnagyobb arányú hazai európai parlamenti választási eredménye van kialakulóban.

További cikkek

Utánajártunk

Videók

Ajánlatunk

Ajánlatunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX40022.62+0.03%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • március 4
    KSH: Külkereskedelmi mérleg
    március 5
    KSH: Kiskereskedelmi forgalom
    Szolgáltatóipari BMI
    Szolgáltatóipari BMI
    GDP
    Kiskereskedelmi forgalom
    ISM szolgáltatóipari index
    március 6
    Bézs könyv
    március 7
    KSH: Ipari termelés
    Deutsche Post (2018 Q4)
    GDP
    EKB kamatdöntés
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    március 8
    KSH: Fogyasztói árindex
    Államháztartási egyenleg
    Munkanélküliségi ráta

Szavazás

Ön szerint mi a legnagyobb gond Magyarországon?