5p
2020-ra több lépcsőben összevonják a megmaradt takarékokat és a Takarék Kereskedelmi Bankot, hozzácsapják a Takarékbank hitel- és betétállományát, és egy olyan bankot indítanak, amivel a lakossági és a vállalati piac 10 százalékát vinnék el. A Jelzálogbank marad a tőzsdén, a részjegyeseknek meghagynak egy szövetkezetet, ami közösségi modellben működik majd tovább.

Ahogy arrról a Privátbankár.hu-n is beszámoltunk: az elmúlt napokban folyamatosan emelkedett a Takarék Jelzálogbank részvényeinek árfolyama a budapesti tőzsdén, csütörtökön és pénteken nap közben gyújtották be igazán a rakétákat, nagy forgalom mellett 10 százalék fölött emelkedett az árfolyam. A háttérben a péntek délutáni rendkívüli közgyűlés és sajtótájékoztató állt, amelyre fontos bejelentéseket ígért a bank vezetése.

A hvg.hu már előzetesen megszellőztette a tájékoztató részleteit, radikális összevonások bejelentését harangozták be a délutáni tájékoztatóra, amelyek a 13 takarékot illetve a két bankot, a Takarékbankot és a Takarék Kereskedelmi Bankot (lánykori nevén: FHB-t) érinthetik. A tőzsdén forgó Takarék Jelzálog Bank ugyan tagja az integrációnak, de (egyelőre) külön pénzintézetként működik - mindenesetre a tőzsdei befektetők a pletykákra ezen a társaságon keresztül tudtak "rákereskedni".

Ez lett a vége

A péntek délutáni sajtótájékoztatón aztán fellebbentették a fátylat: a Takarék Csoport 2019-2023-as időszakra szóló üzleti stratégiáját fogadták el, amiben valóban szerepel egy országos, univerzális kereskedelmi bank kialakítása a mostani, különálló takarékszövetkezetek helyett.

A menetrend:

  • 2019 április végéig a főként részvénytársasági formában működő, egymással határos működési területű szövetkezeti hitelintézetek egyesülnek (Mohácsi Takarék + Pannon Takarék + B3 Takarék + Takarékbank hitel-és betétállománya)
  • 2019 őszéig a takarékok fúziójából egy új, egyesült takarékszövetkezet jön létre (az addig megmaradó 11 takarékbankból)
  • 2020-ig az új kereskedelmi bank és az új egyesült takarékszövetkezet valamint a mostani Takarék Kereskedelmi Bank egyesülésével áll fel a Takarék Csoport új, univerzális kereskedelmi bankja.

A Takarék Jelzálogbank továbbra is szakosított hitelintézetként végzi tisztán jelzáloglevél-kibocsátói és refinanszírozói tevékenységét. A Jelzálogbank tőzsdei jövőjével kapcsolatban Vida József azt mondta: a cég "jó helyen van ott, ahol van" - aki részesedne a sikerekből, az a tőzsdén továbbra is megteheti.

A Takarékszövetkezeti Bank (MTB) a csoport központi bankjaként működik tovább, jelenlegi állományait átadja az új kereskedelmi banknak. Az integráció központi szerve továbbra is az SZHISZ lesz, és megmarad a takarékok Garanciaközössége is.

A részjegyesek egyetlen megmaradó szövetkezetben lesznek majd tulajdonosok (ennek munkaneve Omega), befektetésük értéke tízmilliárdos nagyságrendű; ez egyfajta közösségi modellben működik majd, ahol a megtermelt profit felhasználásáról a tulajdonos részjegyesek dönthetnek majd (osztalékkifizetésre vagy helyi értékteremtésre).

A Kinizsi Bank tényleg megszűnik - nem Alfabank lesz, hanem Takarékbank

Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón megerősítette: a Kinizsi Bank megszünteti tevékenységét januártól, állományát valóban átruházza.

A piacon régóta forog a hír, hogy Alfabank munkanéven folyik a Takarékbank, a Takarék Kereskedelmi Bank és a takarékok összeolvasztását célzó projekt; Vida József elmondta, hogy a kiszivárgott név csak munkanév, megtartják a Takarékbank nevet a jövőben.

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének (SZHISZ) honlapja szerint az integráció jelenlegi tagjai:

  • 3A Takarékszövetkezet
  • B3 TAKARÉK Szövetkezet
  • Békés Takarék Szövetkezet
  • Bóly és Vidéke Takarékszövetkezet
  • CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet
  • Dél TAKARÉK Szövekezet
  • Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft.
  • Fókusz Takarékszövetkezet
  • Hungária Takarék Takarékszövetkezet
  • Kinizsi Bank Zrt.
  • KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet
  • M7 TAKARÉK Szövetkezet
  • Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
  • Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.
  • Mohácsi Takarékbank Zrt.
  • Nyugat Takarék Szövetkezet
  • Pannon Takarék Bank Zrt.
  • Pátria Takarékszövetkezet
  • Takarék Jelzálogbank Nyrt.
  • Takarék Kereskedelmi Bank Zrt.
  • Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet

10 százalékos piaci részesedést céloznak meg - zárhatnak be kirendeltségeket

Az intézkedésekkel a Takarék Csoport 5 év alatt 25-30 milliárd forinttal csökkentené működési költségeit. Arra a kérdésre, hogy ez a fiókok számát hogyan érinti, azt mondta: nem lesz változás - de itt azért nem árt némi "takszöv-nyelvtan" ismeret: fiókot ugyanis valóban nem zárnak be, de kirendeltségek juthatnak erre a sorsra. A nagyjából 1000 egység 30 százaléka minősül jelenleg kirendeltségnek - ezek közül valamennyit az elnök szavai alapján bezárhatnak. A Takarékbuszok, azaz mozgó kirendeltségek / mobilbankfiókok Vida elmondása szerint jól működnek, népszerűek, segítségükkel olyan településekre is eljutnak, ahol nincs jelen pénzintézet.

2023-ra 10 százalékos piaci részesedést szeretnének elérni a a lakossági és a vállalati szegmensben is, és évi 30 milliárd körüli adózott eredmény fenntartható elérését célozzák meg.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG