Hirdetés
Hirdetés

A CIB hosszú távra tervez Magyarországon

Csabai Károly, 2019. április 02., 13:22

Erre Simák Pál elnök-vezérigazgató utalt a bank modernizált új budapesti fiókjának ma délelőtti átadásán.

Simák Pál szerint ugyanis a CIB továbbra is univerzális hitelintézetként, országos lefedettséget biztosító fiókhálózattal kíván működni úgy, hogy reagálva az ügyféligényekre és figyelembe véve a jövedelmezőségi szempontokat folyamatosan fejlesztik, alakítják a hálózatukat. Meglévő 67 fiókjuk 25-30 százalékát modernizálnák a következő négy évben, amire 10 millió eurót költhetnek.

A CIB 13,7 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta a 2018-as évet, aminek jelentőségét növeli, hogy ezúttal jóval kevesebb céltartalékot szabadított fel az előző évhez képest. Mérlegfőösszege és hitelállománya több mint tíz százalékkal nőtt, költséghatékonysága is javult. Rossz hiteleinek aránya 1,9 százalék, ami az elnök-vezérigazgató szerint kiemelkedő a bankszektorban.

Hirdetés

A tranzakciós illetékkel kapcsolatos fejlemények – a kormányzat által kilátásba helyezett csökkentése, majd az attól való visszakozás – nem befolyásolják a bank működését, mivel a CIB már most sem hárítja tovább az ügyfeleinek a terhet. Ezzel együtt szeretnék, ha teljes mértékben eltörlődne a tranzakciós illeték – jelentette ki Simák Pál.

Az azonnali átutalások július 1-jei elindítására a CIB felkészült. A banktól indított átutalások már most is 7 másodpercen belül áttérnek a másik szolgáltatóhoz (az új rendszerben ezt 10 millió forintig maximum 5 másodperc kell megvalósítani). Tranzakcióik 98 százaléka már interneten bonyolódik, személyi kölcsönt mobilapplikációs igénylés esetén az ügyfeleknek 7 perc alatt folyósítanak. A bank tervei szerint még az idén a fiókokban papírmentesen lehet majd számlát nyitni.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Később mehetnének nyugdíjba az osztrákok. És mi?

Később mehetnének nyugdíjba az osztrákok. És mi?

Az OECD jelentése azt javasolja Ausztriának, hogy tolják ki a nyugdíjkorhatárt. A dolgozók teljes munkaidőben dolgozzanak, és növeljék a képzésre fordított pénzügyi erőforrásokat is. Magyarországgal kapcsolatban is van egy érdekes megjegyzésük.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?