3p
Újabb nap, újabb büntetés. Rosszul járt a CIG Pannónia csoport, két biztosítójánál is voltak bajok.

 

 

Az MNB összesen 19 millió forint bírságot szabott ki a CIG Pannónia biztosítási csoport élet- és vagyonbiztosítójára, egyebek közt vállalatirányítási, nyilvántartási, informatikai és fogyasztóvédelmi jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok mielőbbi megszüntetéséről írásban kell beszámolniuk a biztosítóknak.

A Magyar Nemzeti Bank 2016 januárjáig tartó – korlátozott terjedelmű – átfogó vizsgálatot folytatott a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.-nél (vagyonbiztosító) és a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-nél (életbiztosító). A vizsgálat több hiányosságot tárt fel.

Hatékonyabb működés kell

A vizsgálat nyomán a jegybank kötelezte a CIG Pannónia biztosítókat: a felügyelőbizottságok irányítsák a jogszabályoknak megfelelően a belső ellenőrzési területeket, alakítsanak ki áttekinthető szervezeti felépítést és ehhez kötődő hatékony döntéshozatali eljárásokat, készítsék el jogszabályszerűen a kiszervezésre vonatkozó belső szabályzataikat.

Az MNB kötelezése alapján mindkét CIG biztosítónak meg kell szüntetnie panaszkezelési tevékenységével, s az erre vonatkozó szabályzataival kapcsolatos hiányosságokat. A jegybank emellett több témában – a biztosítások létrejöttére vonatkozóan, a szerződések hatálya alatt, illetve azok megszüntetéséhez kapcsolódóan is – írta elő a biztosítóknak az ügyfelekkel kötött szerződésekre vonatkozó jogsértő, hiányos tájékoztatások megszüntetését, illetve azok jogszerű módosítását.

A vagyonbiztosítónak például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításai esetében a jövőben időben kell kiküldenie a biztosítási évfordulóról, a következő időszak díjáról tájékoztató, a kártérítési igényekre vonatkozó, illetve a díjnemfizetések miatt megszűnt szerződésekről szóló ügyfélértesítőket. Az életbiztosítónak többek közt egyértelművé kell tennie a fogyasztók számára a szerződők díjmódosításra, ügyleti döntéseitől függő kedvezményekre, a biztosítási események meghatározására, illetve a nyugdíjbiztosítási járadékszolgáltatásra vonatkozó szerződéses feltételeit, előírásait.

Rendbe kell tenni az adatokat

Az MNB kötelezései alapján a biztosítóknak ki kell küszöbölniük az egyes nyilvántartási-adatfeldolgozási rendszereikben tapasztalt – a vagyonbiztosítónál például egyes fedezetigazolási dokumentumok kiállítására, az életbiztosítónál pedig az ajánlati nyilatkozatok beérkezésének rögzítésére és a megkötött unit-linked befektetési életbiztosítások első díjának jogszerű jóváírására, befektetésére vonatkozó – hiányosságokat, illetve gondoskodniuk a feltárt számviteli és információbiztonsági problémák megszüntetéséről is.

A feltárt, orvosolható jogsértések miatt a jegybank összességében 19 millió forint felügyeleti bírságot is kiszabott, amelyből 10 millió forintot a vagyonbiztosítónak, 9 millió forintot az életbiztosítónak kell befizetnie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG