Hirdetés
Hirdetés

Egy vagon pénz szakadt a fintech cégekre tavaly

2019. március 26., 08:12
Cimkék
KPMG
, fintech

2018-ban 112 milliárd dollár tőkét vonzottak, ami komoly ugrás a 2017-es közel 51 milliárdhoz képest.

A fintech cégek 112 milliárd dollár tőkét vonzottak tavaly, ami több mint duplája a 2017-es közel 51 milliárdnak. A tranzakciók száma a második félévben csökkent ugyan, de az év egészében közel 2200 tranzakciót regisztrált a KPMG - derül ki a könyvvizsgáló és tanácsadó cég elemzéséből.

Hirdetés

Az MTI-nek elküldött elemzés szerint a tranzakciók száma éves szinten alig nőtt, azaz az átlagos értékük emelkedett drasztikus mértékben. A tanácsadó cég szerint ez azt mutatja, hogy a szektor mind több startup cége jut el az érett szakaszba; sőt, egyes érettebb startupok maguk is befektetői szerepet vesznek fel.

Taksz Ildikó, a KPMG pénzügyi szolgáltatásokért felelős magyarországi partnere a közlemény szerint kiemelte: az elmúlt néhány évben az innovatív, gördülékeny fizetési szolgáltatásokat fejlesztő startupok hívták fel magukra a figyelmet, viszont már egyre inkább a banki belső folyamatok hatékonyabbá tételén dolgozó csapatoké a főszerep. Hozzátette, hogy a fintech cégek iránti keresletet növeli a hatósági szabályok szigorodása, az olyan rendeletek, mint a GDPR, amelyek komoly megfelelési kényszer elé állítják a pénzügyi intézményrendszert. Az ezt támogató, vagy az ezekre épített üzleti modelleket megvalósító innovatív cégek, amelyek például mesterséges intelligenciára fejlesztett megoldásokkal segítik a hagyományos bankok és biztosítók munkáját gyorsan felértékelődnek, és ezek a technológiák várhatóan a jövőben is jelentős befektetést vonzanak majd.

Tavaly három 10 milliárd dollárt meghaladó üzlet köttetett a fintech szektorban. A legnagyobb tranzakcióban a Blackstone 17 milliárd dollárral szállt be a Refintiv-be, ezt követi az Alibaba Group által alapított online fizetési szolgáltató, az Alipay-t üzemeltető Ant Financial 14 milliárdos tőkeemelése, majd a Vantiv 12,9 milliárdos felvásárlása, ahol a befektető maga is fintech cég, a WorldPay volt.

A piacon Amerikában volt a legnagyobb aktivitás 2018-ban, itt a tranzakciók száma 1000-ről több mint 1200-ra emelkedett, értékük pedig közel 30 milliárdról közel 55-re. A tranzakciók értékbeli növekedését illetően ezzel együtt Európa vezet, ahol a 2017-es 12 milliárdos befektetési érték 34 milliárdra nőtt egy év alatt. Ázsiában az Ant Finacial 14 milliárdos tőkeemelése az egész - 22 milliárdos - tranzakciós piac több mint felét adta, nélküle a piac visszaesést mutatott volna.

A szektor iránti kereslet 2019-ben is erős lesz. A fintech cégek a világ egyre több pontján nyújtanak jó megoldásokat a bankrendszernek és a biztosítási szektornak, így a globális és a regionális felvásárlási hajlandóság továbbra is erős maradhat - írta a KPMG.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Hét százalékos kitörés egy hét alatt – ideje ezüsttel bővíteni a családi vagyont?

Hét százalékos kitörés egy hét alatt – ideje ezüsttel bővíteni a családi vagyont?

Az arany sokáig az ezüst nélkül száguldott, az utóbbi alig mozdult meg. Egyes mutatók így már több mint 25 éve nem látott alulértékeltséget jeleztek a szürke fémnél. Az utóbbi mintegy öt napban viszont meglódult a kis testvér is. Vajon ez csak átmeneti, pszichológiai alapú felpattanás, vagy egy hosszú trend kezdete?

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?