3p
Gyorsan növekszik az elektronikus fizetések aránya a készpénzzel szemben, bár nagyok még a költségek, áll az MNB fizetési rendszer jelentésében. Jó esetben jövőre jön az azonnali fizetés, így nagy összegű adásvételnél nem kell majd izgulni, ha nem azonos bankban van a vevő és az eladó számlája: ugyanúgy odaér majd a pénz öt másodperc alatt.

Miután a jövedelmek egyre nagyobb hányada elektronikus pénzben kerül hozzánk, egyre többen így is akarnak fizetni, a készpénz kiiktatásával. Ez elég sok helyen akadályba ütközik, bár miután a kormány kifejezetten támogatja a készpénzforgalom csökkenését, és hozzájárul a POS terminálok telepítéséhez, tavaly 25 százalékkal nőtt az elfogadóhelyek száma.

Tarol az érintéses fizetés

Tavaly már egymilliárd darab elektronikus tranzakció zajlott, leginkább a bankkártya használata ugrott meg. Kiemelkedően terjed az érintőkártyás technológia, 2012-es bevezetése óta rendkívüli mértékben felfutott, a kártyák 70, a POS terminálok 80 százaléka képes erre, ebben az első három között vagyunk az EU-tagországok között. Az összesen kibocsátott számlák 44 százalékát fizették tavaly elektronikusan, most már végre a sárga csekk is fizethető kártyával. Ez európai viszonylatban még alacsony, de dinamikus a növekedés.

Még nagyok a költségek

Mindeközben a visszaélések volumene nem növekszik (pontosabban lassabban, mint a forgalom, így a forgalomhoz képesti aránya csökken). Az ügyfelekre ebből csak 10 százalék hárul át, a többitől védik a szabályok a fogyasztókat. Ez annak köszönhető, hogy fejlett az infrastruktúra, kevés lehetőséget ad a visszaélésre. Van ugyanakkor még egy probléma: túl sokat fizetünk a szolgáltatásokért. Van külön bankszámla csomag díj, utalási díj és kártyadíj egyaránt, míg máshol az EU-ban rendszerint nem ez a jellemző, így a jegybank változást szeretne ebben. A helyzetet persze nehezíti a pénzügyi tranzakciós adó, ami az elektronikus fizetéseket sújtja, a készpénzes ügyleteket értelemszerűen nem.

Azonnali fizetés

A bankrendszerben naponta 6000 milliárd forint forgalom zajlik, nyilván ezért is vonzó a költségvetés számára ebből lecsípni valamit. A magyar GDP 41-szer fordul meg így egy év alatt, ami meglehetősen impozáns arány. Így nagyon fontos, hogy egy ügylet mennyi időt vesz igénybe: míg a kártyás vásárlások azonnal zajlanak, az átutalások nem, csak ha bankon belül történek. Ezt a hátrányt szeretnék megszüntetni, ezért nemsokára jön az azonnali fizetési rendszer az utalásoknál.

Népszerűsítés

Egy év múlva tervezik a rendszer beindulását, és az a cél, hogy sokkal népszerűbb legyen az átutalás, mint most. Több országban úgy indították be a rendszert, hogy eleinte ingyenes volt, és ez arra bátorította a felhasználókat, hogy letöltsék a szükséges applikációkat, elkezdjék használni a rendszert, rászokjanak, és amikor már utalási díj is van (sokkal kevesebb, mint most nálunk), akkor is ezt a fizetési formát részesítsék előnyben.

A legfontosabb felhasználási módok: autó, lakás vétele, ahol a felek nem akarnak birtokon kívül kerülni, márpedig most 1-2 órát kell várakozni és izgulni. Persze ez a bankokra nagy terhet ró, hisz másodperceken belül meg kell történni a fedezet ellenőrzésnek, adatok ellenőrzésének, az utalás indításának, a fogadó oldalon pedig a megfelelő azonosításnak. A technika ugyanakkor adott, hisz mindezt a megfelelő programok elintézik, emberi beavatkozás nélkül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG