Hirdetés
Hirdetés

Komoly bírságot kapott az Allianz

2018. október 17., 11:01

Lecsapott a biztosítóra a jegybank.

A Magyar Nemzeti Bank 125 millió forint bírságot szabott ki az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-re, egyebek között a belső kontrollrendszer és az ügyféltájékoztatás hiányosságai miatt.

A jegybank szerint nem volt megfelelő például a biztosító belső kontrollrendszere, a kiszervezési tevékenysége, a közvetítői nyilvántartása, a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás (kgfb) állománykezelése és az IT-biztonság.

Nem okozott komoly gondot a biztosító működésében

A hiányosságok ugyanakkor alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését - közölte az MNB. A jegybank egyebek mellett megállapította, hogy a biztosító több esetben is elmulasztotta az ügyfélpanaszok megfelelő módon történő kezelését. A kgfb-re vonatkozó kárrendezési ügyekben például az Allianz nem adott mindig megindokolt kártérítési ajánlatot.

Hirdetés

A vizsgálat a 2014 decembere és 2018 májusa közötti időszakra vonatkozott. A jogsértések miatt az MNB 75 millió forint felügyeleti és 50 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Allianz biztosítóra, valamint kötelezte, illetve figyelmeztette a jogszabályoknak megfelelő működésre.

A jegybank a bírságot a biztosító piaci súlyából fakadó piaci- és ügyfélkockázatok, a jogsértések súlyossága, illetve számossága alapján állapította meg. A biztosítónak 2019. január 31-ig kell írásban tájékoztatni az MNB-t a jogsértések megszüntetése érdekében tett intézkedéseiről.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Bajban a magyar autóvezetők - te tudod, hogy mit kéne tenned ebben a helyzetben?

Bajban a magyar autóvezetők - te tudod, hogy mit kéne tenned ebben a helyzetben?

Mit tennél, ha egy közúti baleset kapcsán segítséget kellene nyújtanod egy sérült részére? Persze, ha súlyos sérülésről van szó, azonnal hívjuk a mentőket, de addig is amíg kiérkeznek, mi magunk is elkezdhetjük a sebesülések ellátását, hiszen a jogosítvány megszerzéséhez el kellett végeznünk elsősegély tanfolyamot, és az autónkban található egészségügyi doboz is. Tehát elvileg tudjuk, mi baleset esetén a teendő. Vagy mégsem?

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön tud félretenni a nyugdíjas éveire?