2p
Engedély nélkül kezelte az ügyfelek pénzét az Y-Gen Financial Kft. Az ügy kapcsán a jegybank már 2017-ben figyelmeztette a fogyasztókat, büntetőfeljelentést tett, illetve az adatvédelmi hatóság eljárását is kezdeményezte. Most pénzbírság és büntetőfeljelentés lett a vége.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított piacfelügyeleti eljárásban vizsgálta, hogy az Y-Gen Financial Kft. (Y-Gen Kft.) végzett-e jegybanki engedély nélkül rendszeres gazdasági tevékenység keretében, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról szóló törvény (Bszt.) szerinti portfóliókezelés befektetési szolgáltatási tevékenységet, illetve bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet.

Az MNB már eljárása közben ideiglenes intézkedésként azonnali hatállyal megtiltotta, hogy az Y-Gen Kft. bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. (A szolgáltató adatait egyébként már korábban is közölte az MNB.)

Az Y-Gen Kft. a vizsgált időszakban bejelentés nélkül és jutalék ellenében magyar ügyfeleket közvetített a DirectFX Trading Pty Ltd. ausztrál székhelyű befektetési vállalkozásnak, illetve a közvetített befektetők számára portfóliókezelési tevékenységet is végzett.

A kft. nem szerepel a jegybank vonatkozó nyilvántartásaiban, így befektetési szolgáltatási és függő ügynöki tevékenység végzésére nem (és nem is volt) jogosult. Továbbá a DirectFX 2018. október 11-től fizetésképtelenség miatt felszámolás alatt áll, és tevékenységi engedélyét az ausztrál pénzügyi felügyelet (ASIC) – a prudenciális szabályok folyamatos és súlyos megsértése miatt – 2018. október 18-án visszavonta.

6,5 millió forint bírság

Az Y-Gen Kft.-t 6,5 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az MNB, továbbá azonnali hatállyal megtiltotta, hogy jegybanki engedély nélkül vagy bejelentés hiányában befektetési szolgáltatási és függő ügynöki tevékenységet végezzen.

Az MNB az ügyben (több bűncselekmény gyanúja miatt) büntetőfeljelentést tett, illetve a helyszíni vizsgálat során tapasztalt egyéb jogsértések miatt eljárást kezdeményezett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
Szabálytalanságokat találtak.
Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
Csaknem hatmilliárd forinttal.
Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
Megújult az MBH-s választék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG