Hirdetés
Hirdetés

Óriási összeborulás a biztosítóknál - a tiédet is érinti?

2018. január 24., 18:05

Az MNB zöld utat adott a három magyar biztosító összeolvadására.

Engedélyezte a Magyar Nemzeti Bank, hogy a Vienna Insurance Group három magyar biztosítója egyesüljön. Így az Erste Biztosító és a Vienna Life Biztosító beolvad az Union Biztosítóba – derült ki az MNB határozatából. Az Union Biztosító által művelhető biztosítási ágazatok, valamint az általa végezhető biztosítási tevékenységgel közvetlenül összefüggő tevékenységek köre az egyesülés következtében nem módosul a korábban engedélyezettekhez képest.

A Biztosító 2017 áprilisában jelentette be a három társaság összeolvadását, az idén januártól már Union néven működő társaság az ötödik legnagyobb szereplő lesz az életbiztosítási piacon. Akkori közleményük szerint a három társaság összesen mintegy egymillió ügyféllel foglalkozik, Magyarország azon négy kiválasztott piac közé tartozik, ahol a Vienna középtávon legalább 10 százalékos piaci részesedést kíván elérni.

Hirdetés

Az Erste és a Vienna leginkább a személybiztosítási szektorban érdekelt, míg az Union Biztosítónak a nem-életbiztosítások terén is jelentős díjbevétele van. Az új biztosító piaci részesedése a 2016. év végi piaci adatok alapján 7,6 százalékot tenne ki 69,8 milliárd forint díjbevétellel. Ebből 26,1 milliárd forint nem-élet-, 43,6 milliárd forint pedig életbiztosítás, ami az ötödik helyet jelenti a piac ezen szegmensében - közölték az egyesülés bejelentésekor.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Az összeomlás szélén: pofátlan csalás történt a választásokon?

Az összeomlás szélén: pofátlan csalás történt a választásokon?

Igazából senki sem kételkedett abban, hogy Nicolás Maduro a hétvégén választást fog nyerni Venezuelában. Viszont az enyhén szólva is gyanús körülmények közt lezajlott voksolásnak komoly következményei lehetnek: az Egyesült Államok már az olajipar elleni szankciókkal is fenyeget.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?