3p
Az euró ma megint sokkal olcsóbb lett, pár fillér hiányzott a 320 forintos határhoz. A részvénypiacok nagyon szépen teljesítenek, pedig sok a pesszimista jóslat, negatív hangulati index. A BUX azonban kivétel volt.

A félelem hátán kúsztak fel évekig a tőzsdeindexek a legutóbbi nagy válság óta, ma meg mintha hasonló történne kicsiben. A Marketwatch címoldala tele van pesszimizmussal, sorjáznak egymás után a borús címek:

– A kínai medvepiac fogja elvinni a nyugdíjadat?

– Készülj fel hónapok óta a legnagyobb rézvénypiaci kiárusításra, figyelmeztet a Morgan Stanley.

– Az erős július után az augusztus baljóslatú a részvények számára.

– A végzet prófétája a részvénypiac több mint 50 százalékos zuhanását jósolja.

– A Bank of America Merrill Lynch azt mondja, a befektetőknek el kéne adniuk, ha a részvénypiac nem teljesíti ezeket a kulcsfontosságú feltételeket.

– A részvény-visszavásárlás nem ok arra, hogy egy részvényt megvegyünk.

(Marketwatch.com)

Hasonló eredményre, jelentős pesszimizmusra jutott a napokban a Handelsblatt.com DAX kisbefektetői hangulati felmérése is. Ilyen elképesztő borúlátás mellett nem csoda, hogy a részvényárfolyamok száguldanak, az ilyen címlapok sokszor kontraindikátorként működnek. A pesszimisták általában már eladtak, így kevés a további potenciális eladó, alacsony a részvénypiaci pozicionáltság, túladott lehet a piac.

Ma ismét száguld az amerikai piac, amit részben a jó gyorsjelentésekkel magyaráznak, részben pedig a készülő kínai-amerikai kereskedelmi tárgyalásokkal, aminek híre délután jött. De Trump elnök Iránnal való hirtelen békülékenysége is szerepet játszhat benne. Ma este az Apple teszi majd közzé jelentését.

A főbb amerikai indexek ma 0,6-0,7 százalékos pluszban vannak, Európa vegyesebb. A német mutató 0,1, a francia 0,3, a brit 0,6 százalékkal megy fel, Milánó 1,3 százalékkal száguld.

Budapesten csak 0,5 százalékos esésre futotta, amit a Mol, az OTP és a Telekom együtt hozott össze. A Richter 0,2 százalékkal felment, az Opus – az előző napi zuhanás után – 2,8 százalékkal emelkedett. A forint viszont megint nagyot erősödött, 320 felett áll egy kicsivel az euró.

Árfolyamok itt láthatók

Az S&P 500 és a Nasdaq Composite emelkedésének túlnyomó részét mindössze három részvény adta az idén a CNBC szerint: Az Amazon, a Netflix és a Microsoft.

Több mint négy százalékot esett 24 óra alatt a bitcoin 7755-re, állítólag a HitBTC nagyobb kriptotőzsde leállása miatt, amit hardverhibával indokoltak.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG