3p
Erős hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde, ahol a jelentős forgalomnövekedés mellett a fő részvényindex, a BUX is emelkedésben zárt. A bluechipek forgalma pörgött, Mészáros Lőrinc cégeiből mintha kiveszett volna a báj a befektetők körében. Szemtanúi lehettünk kisebb technikai pániknak és az amerikai kiskereskedelem megtáltosodásának is. De mit hoz a jövő hét?
(Fotó: BÉT)

A Budapesti Értéktőzsde fő részvényindexe, a BUX végül 101,37 pontos emelkedéssel 35 512,47 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, ami 0,29 százalékos emelkedést jelent az előző hét teljesítményéhez képest. Az árfolyam ráadásul kétszer döntött csúcsot a hét folyamán, egyetemben a fő gyógyszeripari vállalatunk, a Richter papírjaival. A részvénypiac forgalma 95,7 milliárd forintot tett ki, ami majdnem háromszorosa a megelőző heti 33,6 milliárdnak.

Sűrű volt a hét

Hétfőn
még az előző pénteki minipánikot próbálta kiheverni a tőzsde, ami egész nap rányomta a bélyegét a kereskedésre az összes kontinensen. A technológiai papírok így a hét elején is tovább estek, élükön az Apple és a Netflix részvényeivel. Nálunk az OTP teljesített a legjobban, a bankpapír 0,48 százalékos erősödéssel indította a hetet. Nekik köszönhette a BUX is, hogy a napot minimális. 0,2 százalékos csökkenéssel megúszta.

Kedden volt az első csúcsdöntés, ekkor ugyanis új történelmi magasságokba, 35 588,70 pontig szaladt a BUX, ami 0,72 százalékos emelkedést jelentett a zárásig. A részvények közül szintén az OTP hajtotta a BÉT-et, a bankpapír 2,5 százalékos pluszban zárta a hét második napját.

A második csúcs sem váratott sokáig magára, szerdán ismét újabb csúcson zárta a napot a BUX, 1,12 százalékos emelkedéssel egészen 35 985,82 pontig jutott. Új történelmi csúcsot állított fel a Richter is, a gyógyszerpapír árfolyama 3,46 százalékkal 7200 forintra emelkedett. Felülteljesítőek voltak a bankrészvények is a napon, nagyot menetelt az OTP is – a bankpapír egyébként egy év alatt 41 százalékkal drágult (osztalékkal is számolva inkább 43 százalékkal), eközben a BUX 38 százalékkal.

A BÉT csengője, fotó: BÉT

A csütörtöki kereskedés derékba törte az addigi lendületet, az európai részvényindexekkel együtt a BUX is esett, és végül 1,25 százalékos csökkenéssel zárt. A negatív hangulat a nap végéig kitartott, a befektetők a profitrealizálás mellett döntöttek, a vezető részvények mindegyike gyengült. A csökkenés hátterében ismét az amerikai technológiai szektor játszott kulcsszerepet, ráadásul a forint is gyengült, így egy nap alatt kettő forintot drágult az euró. A piac ráadásul a másnapi „Hexensabbat”-ra készült, a negyedév végi tömeges opciós, határidős termékkifutástól élénk ármozgásokat várt a piac.

Végezetül pénteken a BUX minimális, 0,06 százalékos csökkenéssel fejezte be a hetet. A Richter ismét új történelmi csúcsra emelkedett, ezúttal 1,47 százalékkal 7250 forintra erősödött. A BUX a csekély csökkenésnek köszönhetően azonban így is alulteljesítette Európát, az indexet elsősorban a Mol húzta le, amely 0,9 százalékkal 21 505-re esett. Csütörtökhöz képest azonban még így is jobb volt a hangulat a tőzsdéken, az Amazon 13,7 milliárd dolláros felvásárlási ajánlata pedig valósággal felrobbantotta az amerikai tőzsdéket.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG