5p
Hétfőn óriási zuhanással zártak a vezető tőzsdeindexek New Yorkban, amelyek immár több napja gyengülnek. A Nasdaq hatodik napja esik, 2016 óta nem produkált ilyen rossz szériát. Ráadásul ekkora mértékű napi esésre idén még nem volt példa.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 767,27 ponttal, 2,9 százalékkal, 25 717,74 pontra esett vissza. Az S&P 500-as mutatója is hasonlóan, 2,98 százalékkal gyengült, 87,31 pontot veszített és 2844,74  ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója ennél is rosszabbul járt, 3,47 százalékkal zuhant, 278,03 pontot vesztett és 7726,04 pontra esett vissza.

Hajnalban az ázsiai tőzsdék is mínusszal zártak, Európában viszont a hétfői zuhanás után stagnálást láthatunk. A londoni tőzsde indexe ugyan tovább csökkent, de a Dax például minimális pluszban állt a nyitás után. Az amerikai határidős indexek reggeli helyzete alapján a tengerentúlon kisebb korrekció következhet, arra viszont nincs semmi garancia, hogy az erősödés tartós lesz, könnyen lehet, hogy a befektetők a következő hetekben folytatják a részvényportfólióik leépítését.  Lássuk mik mozgathatják a piacokat.

1; Jön a devizaháború
Hétfőn ahogy fent írtuk mindenhol komoly esés volt.  A háttérben az élesedő amerikai-kínai kereskedelmi háború áll, melyben tegnap a jüan leértékelése újabb fejezetet nyitott. A kínai jüan dollárhoz viszonyított árfolyama áttörte a lélektani küszöbnek tartott hetes szintet, 2008 májusa óta először. Miután Kínában nem a piaci viszonyok alakítják a fizetőeszköz árfolyamát, hanem a hatóságok tartják ellenőrzés alatt, így elemzők az új pótvámokra adott megtorló intézkedésnek tekintik a döntést. A szakértők szerint félő, hogy a vámok bevezetésével és emelésével induló konfliktus devizaháborús fejezete azt mutatja, hogy a felek a megegyezés helyett hosszú állóháborúra készülnek.
Washington hétfőn valuta-manipulátornak minősítette Kínát, azzal vádolva meg a pekingi vezetést, hogy szándékosan gyengíti nemzeti valutáját. Az amerikai pénzügyminisztérium hétfőn a pénzpiacok zárása után hozta nyilvánosságra közleményét, amelyben Kínát valuta-manipulátornak minősítette. A közleményt, Steve Mnuchin miniszter aláírásával, nem sokkal azután tették közzé, hogy Donald Trump amerikai elnök Twitteren ismételten szemrehányást tett Kínának azért, mert szerinte szándékosan gyengíti nemzeti valutáját annak érdekében, hogy tisztességtelen kereskedelmi előnyre tegyen szert.
A pénzügyminisztérium - megjegyezve, hogy Kínában nem új gyakorlat a nemzeti valuta, a jüan leértékelése -, leszögezte: "az elmúlt napokban Kína konkrét lépéseket tett valutája leértékelésére, miközben fenntartja alapvető külföldi valutában meglévő tartalékait".

2; A kereskedelmi háború is fokozódik
Olaj volt a tűzre, hogy Kína bejelentette, leállítja az amerikai agrártermékek importját, ami Trump egyik fontos szavazói bázisának a közép-nyugati farmereknek óriási érvágás lehet.
Ismerve az amerikai elnököt könnyen lehet, hogy ha másképp nem, néhány Twitter posztban reagálni fog Peking lépéseire. Így könnyen lehet, hogy a következő napokban nem a megoldás felé fognak lépéseket tenni a felek, hanem tovább éleződik a helyzet.

3; Javuló eredmények a Richtertől
A Richter Gedeon Nyrt. 119,9 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el idén a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél. Ez az elemzői várakozásokat is kis mértékben meghaladta, amelyek 116 milliárd forint körüli árbevételt valószínűsítettek. Az adózott nyereség a vártnál kisebb mértékben, 27,9 százalékkal 17,5 milliárd forintra csökkent a második negyedévben, ez is kedvezőbb volt az elemzői konszenzusnál.

4; Tovább robog a MÁP+
A magyar piac slágerterméket lett a MÁP+, amely újabb lélektani szintet lépett át. A lakosság 1510,5 milliárd forintot jegyzett a Magyar Állampapír Pluszból (MÁP+) a jegyzés június elejei indulása óta a hétfő délutáni zárásig - tájékoztatott Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár. A legújabb magyar állampapír minden idők legeredményesebb és legkeresettebb befektetési terméke lehet - tette hozzá.

5; Jó hír jött Németországból
Az erős külső keresletnek köszönhetően a vártnál is jóval nagyobb mértékben emelkedtek a német gyáripari megrendelések júniusban. A német statisztikai hivatal (Destatis) kedden közölte, hogy az előzetes adatok szerint ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva júniusban 2,5 százalékkal nőttek a német gyáripari megrendelések májushoz képest. Elemzők 0,5 százalékos emelkedést vártak a májusi 2,0 százalékos csökkenés után.
Éves összevetésben ár- és naptári hatással kiigazítva 3,6 százalékkal csökkentek a megrendelések júniusban az előző hónapban mért 8,4 százalékos visszaesés után. Elemzők rosszabb adatra, 7,0 százalékos csökkenésre számítottak.
Júniusban a hazai megrendelések 1,0 százalékkal estek vissza, míg a külföldiek 5,0 százalékkal nőttek havi szinten. Az euróövezeti országok új megrendelései 0,6 százalékkal csökkentek, míg a világ többi országáé 8,6 százalékkal emelkedtek.
A félkész termékeket gyártó német vállalatok megrendelései 1,3 százalékkal, a termelőeszközöket gyártó vállalatoké pedig 3,7 százalékkal nőttek májushoz képest. A fogyasztási cikkek termelői 0,4 százalékos csökkenésről számoltak be.   

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG