5p
Warren Buffett szerint beszálltak az Amazonba, és a világ egyik legértékesebb vállalatának részvényese lett a befektetési vállalata, a Berkshire Hathaway. Ez több okból is érdekes, például azért, mert mások számára is indukátorként szolgál a világ leggazdagabb befektetőjének a lépése.

Ha a világ egyik legbefolyásosabb milliárdosának, Warren Buffettnek a befektetési vállalata szemet vet valamelyik tőzsdei vállalatra, és elkezdi annak részvényeit vásárolni, akkor nagyon sok spekuláns követi, és hasonló papírokba fektet. Most közölték, hogy a Berkshire Hathaway bevásárolt a világ egyik legértékesebb, ezer milliárd dollárt meghaladó piaci értékű vállalatának részvényeiből. Érdekesség, hogy az Amazon papírok esetében a befektetési döntést nem Buffett, hanem egyik alapkezelője hozta. Már csak azért is, mert a befektetési guru a hírt kommentálva azt mondta, hogy évek óta nagy rajongója az Amazonnak, és bámulatosnak tartja az alapító cégvezető Jeff Bezos  tevékenységét.

Warren Buffett a mostani Amazon részvények megvásárlása kapcsán magát is minősítette, amikor azt mondta, hogy egy idióta, hogy eddig nem vett az Amazon papírjaiból. Az ugyanakkor most nem, csak a hamarosan megjelenő negyedéves portfólió jelentésből derül ki, hogy mennyivel szállt be Buffett cége az Amazonba.

A csúcson is lehet jól venni?

A szakértők ennek ellenére ráugrottak a hírre, és számos kommentár jelent meg a nagy nemzetközi gazdasági és tőzsdei oldalakon. A Marketwatchnak nyilatkozó Byron Lotter, aki a Vestact Asset Management portfóliókezelője, azt mondja, Berkshire legújabb lépése fontos tanulságot nyújt a befektetők számára. Buffett és csapata ugyanis az értékorientált vállalatokra összpontosít, vagyis olyan részvényeket vásárolnak, amelyeket az általános árazásnál olcsóbbnak tartanak. Ennek viszont némileg ellentmond, hogy noha a növekedési üteme kimagasló, immár évek óta töretlenül száguld az Amazon részvényeinek ára, és a piaci értékítélet alapján nem alulértékelt, sőt, a befektetők a nagy növekedést is előre beárazták.

Az elmúlt évek árfolyam-emelkedése persze a szakértő szerint a jövőre nem szolgál bizonyossággal, hiszen vannak olyan vállalatok, amelyek évtizedeken át kitartóan növekednek, míg másoknál a ciklikusság a jellemző, és egy növekedési időszakot visszaesés követhet. A jó befektetők nem visszafele tekintgetnek, hanem előre néznek, és azt vizsgálják, hogy milyen kilátásai vannak a vállalatnak. A cég története persze fontos, de az a tény, hogy korábban erősödött a papír, nem jelenthet akadályt abban a tekintetben, hogy egy befektető megvásároljon egy részvényt és annak ára a jövőben is növekedjen.

Byron Lotter szerint vannak, akik a homlokukat ráncolták a hírre, hogy Buffették a mostani történelmi csúcs közelében vásároltak, és nem értik, hogy ilyen tapasztalt befektetők hogyan adhatnak az Amazon részvényekért 1900 dollárt, vagy akár még többet is. Ugyanakkor, teszi hozzá a szakértő, amikor évekkel ezelőtt 350 dollár volt a papír csúcsa, akkor is sokan vettek, miközben mások csak a fejüket csóválták. Az akkori döntés viszont igencsak kiállta az idők próbáját, hiszen óriási hozamot eredményezett.

Volt olyan szakértő, aki azt is megjegyezte, hogy a Berkshire sokáig óvatos volt a digitális világ vállalataival, a 2000-es dotkom lufi kidurranását például komoly veszteség nélkül megúszták, mert nem ültek fel arra a hajóra. Az a tény viszont, hogy az online mellett immár a hagyományos bolti kiskereskedelemben is egyre aktívabb szerepet vállaló Amazon mellett tették le a voksukat, jelzésértékkel bírhat a befektetési szakértők részéről magát a szektort illetően is.

Hosszútávú játékosok

Azt persze érdemes leszögezni, hogy sem Buffett, sem a csapata nem tévedhetetlen, hiszen tavaly nem túl jó áron szálltak ki az IBM papírokból, hogy aztán lokális csúcson növeljék az Apple kitettségüket. Más kérdés, hogy azt a befektetési guru időnként elmondja, hogy az általuk hozott értékalapú döntések eredménye nem feltétlen igazodik a tőzsdei cégek (mint amilyen a Berkshire Hathaway is) negyedéves gyorsjelentéseihez. Nem ritka, hogy a bekerülés negyedévében az utolsó napi záróár alapján úgy tűnhet, nem hoztak jó döntést, ám miután hosszú évtizedek óta a piacon legjobban teljesítő cégek között vannak, az idő összességében őket szokta igazolni.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy Buffett rajongásán túl komoly üzleti kapcsolatban is állnak az Amazonnal. A digitális óriás, a Wall Street egyik legnagyobb bankja, a JP Morgan és a befektetőguru Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway közösen indítottak tavaly egészségügyi szolgáltató intézményt. A három óriás közös bejelentésében akkor azt ígérték, hogy az új egészségügyi szuperszolgáltató korszerű és részben újszerű megoldások révén támogatja majd a munkavállalók egészségét, illetve betegség esetén segíti gyógyulásukat.

Az alapításkor megszólalt Buffett is, aki akkor azt mondta, hogy a létrehozott intézmény ugyan nem jelent garanciát a megugró egészségügyi kiadások problémájának megoldására, de szerinte tudják enyhíteni az abból fakadó nehézségeket. Míg Jeff Bezos, az Amazon vezetője annak a véleményének adott hangot, hogy a saját szolgáltatóval csökkenthetők a növekvő egészségügyi terhek.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG