4p
Sorozatban sikerül olyan részvénykibocsátásokat rendezni, ahol az első nap óriásit ugrott a részvény árfolyama, mint tegnap a Slacknál. Egyenesen IPO-őrületről beszélnek, ami azonban hosszabb távon nem jó jel a tőkepiacnak. A későbbi áralakulásnak az esetek nagy részében nem sok köze az első napi teljesítményhez, vagy éppen a fordítottja.

Megint egy sikeres IPO, azaz elsődleges részvénykibocsátás: A Slack nevű, egy üzleti célú chat-szoftverrel foglalkozó társaság részvénye 50 százalékkal emelkedett az első napon. Ezzel a cég értéke húszmilliárd dollárra tehető – írta a Marketwatch.

Említik a Spotify zeneszolgáltatót, amely 2018 áprilisában tartott debütálásán 25 milliárd dollárt ért, és most is 27 milliárdra értékeli a piac. Azóta az utóbbi egy év a technológiai részvénykibocsátások nagy részének sikert hozott, de lehet, hogy nem lesz ez mindig így.

A sikerek lehet, hogy más nagyágyúkat – divatszóval unikornisokat – is a tőzsdére lépésre késztetnek majd. Gyanítják, hogy az egyelőre zárt társaságként működő Airbnb is árgus szemekkel figyeli az eseményeket.

Jöhet az Airbnb is

A Renaissance capital adatai szerint idén majdnem 27 milliárdnyi tőkét vontak be az amerikai tőzsdei cégek, ennek 58 százaléka a technológiai papírokra jutott. Példaként említik a Pinterest, a Beyond Meat és a Zoom Video Communications cégeket. Az Airbnb mellett a WeWork, a Palantir Technologies és az élelmiszer-rendeléseket teljesítő Postmates részvényeit várják az idén a nagyobbak közül.

Az Uber árfolyama (Grafikon: Stockcharts.com)

A napokban a Chewy online kisállatcikk-kereskedő cég a jelenlegi turbulens, bizonytalan tőkepiaci környezetben is óriási összeget tudott bevonni részvénykibocsátásával. A tranzakció hatalmas siker volt, az első napon 70 százalékkal emelkedett az árfolyam, erről itt tudósítottunk. De voltak olyan kibocsátások is, amelyek, legalábbis az elején, rosszul sültek el, mint az Uber és a Lyft.

Bennfentesek, ha eladnak

Meddig tarthat ez a sikerszéria? Érdemes még részvényeket jegyezni? A nagykönyvek szerint, ha túl sok az IPO, akkor az egyáltalán nem jó jel a részvénypiacra nézve. A részvényeket ilyenkor a nagytulajdonosok, menedzserek döntései alapján, esetenként azok saját portfóliójából adják el. Ők pedig aztán mindenkik másnál jobban tudhatják, mit ér a cégük.

Olyan ez, mint amikor sok tőzsdei cég fő tulajdonosai és vezetői egyszerre nagy mennyiségű részvényt adnak el cégükből. Azaz, lényegében pont ez történik, csak IPO formájában. Ez pedig nem arra utal, hogy nagyon hisznek a további áremelkedésben.

Sok IPO=buborék?

Hasonló pesszimizmust fogalmaz meg az Investing.com cikke, ezzel a címmel:  “Az IPO-őrület potenciális buborékfújást jelez”. Eszerint a befektetők figyelmen kívül hagyják a gazdaság lassulására, egy esetleges recesszió közeledtére vonatkozó intő jeleket.

Bár nem mindenki, mert a Bank of America felmérése szerint a professzionális alapkezelők éppenséggel sok éve nem látott mértékben pesszimisták, és a készpénzt súlyozzák túl portfólióikban.

Készpénzégető üzemmód

Hivatkoznak a Bloomberg egy elemzésére, amely szerint az IPO-k első napi teljesítménye vajmi keveset jelent a hosszú távú áralakulásra nézve. A legtöbb IPO-papír hosszabb távon jellemzően a kibocsátási ára alá süllyed, aminek megvannak az okai.

Az egyik, hogy a tőkét bevonó cégek sok esetben súlyosan eladósodottak, nem nyereségesek, “készpénz-égető” üzemmódban vannak. Erre jó példa a Tesla vagy a Snap (a Snapchat fejlesztője). Kibocsátása óta mindkettő továbbra is távol áll a nyereséges működéstől.

A húson túl

Azért vannak pozitív példák is, mint az Amazon, a Google vagy a Facebook. De amely részvényeket a kezdeti “piaci őrület” hajt magasra, azok átalakulása nem lesz kedvező a későbbiekben sem.

A Beyond Meat árfolyama (Grafikon: Stockcharts.com)

Különleges eset, mert óriási, 500 százalékos emelkedésen ment keresztül a Beyond Meat részvénye. Amelyre annyi short üzletet kötnek, hogy nagyon drágává vált a részvény kölcsönzése – emlékeztetnek rá. (Erről korábban itt írtunk.)

Egészséges szkepticizmust

A kezdeti eufória nem tart örökké, az árak nem nőnek az égig. Rövid távon lehet jó üzlet egy IPO, de egészséges szkepticizmussal érdemes hozzá közelíteni – írják.

Rekordot döntött tegnap az S&P 500 részvényindex, de csak egy picivel volt feljebb, mint áprilisban vagy ősszel. Az emelkedés törékenynek tűnik. A trend sokkal kedvezőbb képet mutat, ha az osztalékok hatását is figyelembe vesszük – írtuk ma délután.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG