4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Történelmi rekordon zárt a magyar bankpapír, amely a hétfői kereskedésben átlépte a 15 000 forintos szintet. Sőt kedden reggel kisebb mértékben, de tovább tudott erősödni a papír. Az elemzők továbbra is optimisták az OTP kapcsán, így az lehet a kulcskérdés, hogyan alakul a nemzetközi piacokon a hangulat.
Csányi Sándor az OTP éves közgyűlésén. (MTI: Kovács Attila)

Korrigáltak hétfőn az amerikai tőzsdeindexek, és a visszafogott lejtmenet kedden folytatódott Európában is. Londonban 0,14 százalékkal kezdett alacsonyabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,33 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,11 százalékkal gyengült nyitáskor.

A magyar tőzsde indexe, a BUX stagnálással indított azután, hogy hétfőn történelmi csúcson zárt a mutató. Az index rekord jórészt az OTP szárnyalásának volt köszönhető, amely szintén történelmi csúcson, 15 110 forinton fejezte be a tegnapi kereskedést. A bank részvényárfolyama kedden reggel sem esett vissza, hiszen a nyitás után megközelítette a 15 200-as szintet.

A kedvező hazai folyamatokat persze el tudja rontani, ha a nemzetközi hangulat hirtelen borússá válna. Milyen hírek mozgatják a piacokat, mire érdemes kedden figyelni?

1; Kezdődik a Fed ülése
Kedden kezdődik az ülés, majd szerda este ismerteti monetáris döntését az amerikai jegybank, a Fed. Az elemzői konszenzus egyértelműen a kamatok tartásáról szól, így amiatt nem igazán kell izgulni.

Amire viszont érdemes odafigyelni, az egyrészt az elnök, Jerome Powell kommentárja, illetve fontosak még a frissített makrogazdasági előrejelzések és az új Dot Plot ábra.

További árfolyamok itt találhatók

2; Mi lesz az amerikai-kínai kereskedelmi megállapodással?
Ugyan az amerikaiak gyakorlatilag egy éve folyamatosan arról beszélnek, hogy a tárgyalások nagyon jól haladnak, ennek kézzelfogható eredménye eddig nem volt.

Sőt, immár az is árnyalja a képet, hogy Donald Trump a múlt héten már arról elmélkedett, hogy neki nem olyan sürgős az egyezség megkötése. Ha nem tudnak előnyös feltételeket kialkudni, akkor ráér akár a következő elnökválasztás utáni időszakban is megkötni azt.

Úgy tűnik tehát, hogy az amerikaiaknak most kevésbé sürgős a dolog, ráadásul a Trump számára kulcsfontosságú tőzsdeindexek is biztatóan mozogtak az elmúlt napokban, és történelmi csúcsuk közelében vannak.

A kínaiakat ugyan látszólag jobban szorítja az idő, hiszen december 15-én újabb vámok lépnek életbe, ám Peking eddig is a hosszútávú érdekek mentén politizált, az újabb vámemelés aligha fogja őket térdre kényszeríteni. Így könnyen lehet, hogy a héten sem születik megállapodás és akkor várhatóan ismét komolyabb csúszás jöhet, ez viszont rövid távon bizonytalansággal járhat a piacokon.

3; A kínai infláció 8 éves csúcsra ugrott
Novemberben a fogyasztói árindex vártnál nagyobb emelkedése miatt közel nyolc éve a legmagasabb infláció alakult ki Kínában a pekingi statisztikai hivatal kedden publikált kimutatása alapján. Novemberben 4,5 százalékra, 2012 januárja óta a legmagasabbra emelkedett az infláció az előző havi 3,8 százalékról, a várt 4,2 százalék helyett.

A fogyasztói árindex emelkedése elsősorban a sertéshús árának emelkedésére vezethető vissza, ami az afrikai sertéspestis járvány miatt következett be. Az előző havihoz képest novemberben 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az októberi 0,9 százalékos havi áremelkedés után. A piac 0,1 százalékos havi áremelkedést várt novemberre.

A termelői árak a vártnál kevésbé csökkentek novemberben.

4;  Optimizmust jelez a német adat
A német ZEW hangulatindexe a várt 1,1 pontos értékkel szemben 10,7 pont lett. A várakozásokat jócskán meghaladó érték azt jelzi, hogy ugyan számos gazdasági adat több hónapos vagy éves mélyponton van, de a gazdasági szereplők akár már a közeljövőben is szignifikánst javulást várnak. A hangulatindexek számos esetben szokták ugyanis előrevetíteni a gazdasági fordulatokat, így a piaci szereplők most bízhatnak abban, hogy a német ipar és így a GDP is újra növekedésnek indul.

Tőzsdei szempontból persze nehéz megítélni, hogy az egyébként is a történelmi rekordok közelében álló mutatók már megelőlegezték a bizalmat, vagy a kedvező hangulatindexre reagálva tovább folytatják a növekedést. Az adat hatására napon belül felugrott a DAX, bár a német tőzsde mutatója így is egy százalék feletti veszteségben áll a hétfői értékéhez képest.

5; Tovább nőtt a magyar infláció
Az elemzők által várt növekedésnél egy hajszálnyival lett magasabb az infláció ma publikált 3,4 százalékos értéke.

Figyelmeztető jel viszont, hogy a gyorsulás folytatódott, hiszen az egy hónappal korábbi 2,9 százalékos értékről emelkedett tovább. Az sem ad túl sok okot az optimizmusra, hogy a szezonálisan kiigazított éves maginfláció 4,0 százalékos volt novemberben.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Pénzeső: váratlanul nagy osztalék juthat egyes részvényeseknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 19:24
Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet.
Részvény / Deviza / Áru Megerősödött a forint? Nézzen rá az árfolyamra!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 18:32
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de gyengébben fejezte be a hetet a hétfői kezdésnél.
Részvény / Deviza / Áru Nem sok oka volt az örömre a budapesti befektetőknek
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Kulcsfontosságúvá vált az aranytartalék az elmúlt években?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 14:46
Az elmúlt időszakban ismét a figyelem középpontjába került az arany, mint jegybanki tartalékeszköz, a stabilitás szimbóluma. Veres István Attila a Magyar Nemzeti Bank szakcikkében mutatta be az utóbbi évek aranypiaci folyamatait, legfontosabb trendjeit, valamit az MNB aranytartalékának több lépésben történő növelését.
Részvény / Deviza / Áru Eltitkol valamit a Netflix, kamatcsökkentés helyett kamatemelés jöhet
Eidenpenz József | 2024. április 19. 12:18
Rossz a hangulat a tőzsdéken az izraeli válaszcsapás után, de volt rosszabb is a hajnali órákban. A frissebb hírek nyomán megnyugodott többek között a kőolaj, az arany, a bitcoin és az euró/forint árfolyam is, de békéről még nincsen szó. A Netflix azért esett, mert titkosítani kívánja az előfizetők számát, Kína pedig visszavág az USA-nak.
Részvény / Deviza / Áru Legyen erős, ha a forint-euró párharcra néz!
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 07:43
A forint veszített értékéből a nemzetközi devizapiacon ma reggel, a tegnap esti árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG