3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Esnek a tőzsdék, köztük a BUX index is, és megint gyengébb a forint. Több cég indított streaming szolgáltatást, így online televíziót vagy játékplatformot az utóbbi hetekben, de eddig mindegyikkel van valami baj. A forradalom akadozva indul, ahogyan az animációk vagy filmek megjelenítése is.

Ma ismét pesszimisták a tőzsdék, miután a kereskedelmi háborúról az a hír jött, hogy a kínai-amerikai megállapodás csúszik, az idén már nem jön létre. Az amerikai és nyugat-európai indexek egyaránt pár ezrelékes mínuszban vannak, a BUX index 0,7 százalékkal esett. A forint is gyengült, 334,40 az euró, több mint egy forinttal magasabb az előző estinél.

A 2019-es év a streaming-szolgáltatások forradalmaként vonulhat be a történelembe. A nagy sebességű interneten közvetített televízió és játékrendszerek egymás után indulnak, ám a kezdet nehéz. Szinte mindegyikkel van valami probléma.

A nemrég indult Disney+ internetes filmszolgáltatás döcögői közül a legfontosabb, hogy egyes jelszavakat feltörtek és a dark weben árulták azokat (az internet titkosított, sokszor illegális kínálatot tartalmazó részén). A Google most bemutatott Stadia szolgáltatása pedig alacsony felbontású és akadozik a képfrissítés az első kritikák szerint – írta az Investing.com.

Érdektelen az AppleTV+?

Az AppleTV+ indult leghamarabb a hónap során, mindjárt elsején. Annak meg az a baja, hogy senki sem beszél róla – írta a Motley Fool. Már a kezdeti kritikák is vegyesek voltak. Az első saját Apple-gyártású, egész estés film bemutatását pedig (“The Banker” címmel) az utolsó pillanatban elhalasztották.

Az AppleTV+ 4,99 dollárral “agresszív árazásnak” számít, ráadásul egyes készülékek vételéhez is ingyen előfizetés jár egy évig. Ez némi stabil előfizetői bázist biztosít. Ám senki sem beszél az AppleTV sorozatairól sem, és nem sikerült a toplistákra feljutniuk – írják. (Ellentétben számos saját Netflix-produkcióval - a szerk.)

Mennyi a pinged?

A “ping” – a szerverhez való kapcsolódások időigényét jelző mutató – fontosságát taglalja a Financial Times a Google Stadia kapcsán. Az online játékipart forradalmasítani szándékozó, a játékokat is streaming rendszerben közvetítő új szolgáltatás ugyanis túl lassú, akadozik.

Alphabet (Google) árfolyam. Forrás: Tradingview.com

“A tűzharc előtt bekövetkező kapcsolódási késedelem a játékost az azonnali halálba lódítja” – írják. A gyors, sima kapcsolódás viszont nagy előny a játékban. Az Onlive nevű online játékszolgáltató korábbi kudarcának is részben a lassú kapcsolódási idő volt az oka. Másrészt nem tudtak igazán nagy neveket, nagy játékgyártókat megnyerni a platformjukra.

Hiányzó ászok

Bár a Google nagy tőkeereje miatt aligha fog olyan könnyen kudarcot vallani, mint elődje, egyelőre szintén nem sikerült a nagy ászokat megnyerni az iparágból a Stadia számára. Példaként a Blizzard és a Nintendo fájó hiányát említik.

Ezért a Google hátrányban van a Financial Times szerint a Microsofttal szemben, amely jövőre indítja xCloud játékszolgáltatását. Illetve a Sonyval szemben, amely az említett Onlive és a Gaikai cégek felvásárlása után Playstation Now és Playstation Plus néven készül hasonló játék-streaming szolgáltatást indítani.

Így a Stadia egy hosszú játéknak bizonyulhat a Google számára, és sokáig akadozhat a profitja is – teszik hozzá.

(Korábbi cikkünk a témában: Csak játszunk és szívunk – bombaüzlet a videojáték és a kannabisz?)

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17045 16980 17300 -0,96% 0 0 7 645 425 200 HUF 2024-04-18 17:07:10
MOL 3020 3002 3064 -0,20% 0 0 1 835 022 702 HUF 2024-04-18 17:06:34
MTELEKOM 922 918 931 -0,32% 0 0 387 135 648 HUF 2024-04-18 17:05:05
RICHTER 8950 8950 9120 -1,16% 0 0 2 090 360 675 HUF 2024-04-18 17:05:09
OPUS 398 392 400 +1,14% 0 0 69 043 085 HUF 2024-04-18 17:07:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Csütörtököt mondott a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 18:33
Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, az euró és a svájci frank ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 0,6 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Sötét felhők árnyékolták be a tőzsde egét
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Visszalökték az erősödő devizánkat, vészesen emelkedik egy kulcsfontosságú fém ára
Eidenpenz József | 2024. április 18. 12:12
A tőzsdéken enyhe optimizmus látható, a Netflix gyorsjelentésére várnak. Kivéve Budapesten, ahol főleg az OTP a visszahúzó erő. Az amerikaiak lépései nyomán tovább drágult a réz, a gyengülő dollár is segít a nyersanyagoknak és a forintnak. A bitcoin 60 ezer dollár is volt, de visszapattant onnét.
Részvény / Deviza / Áru Ámulni fog, ha meglátja, hogyan alakult a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 07:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Részvény / Deviza / Áru Most aztán törheti a fejét, aki eurót akar venni
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:58
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza.
Részvény / Deviza / Áru Ekkora pofon után csak egy irányba repülhetett a BUX
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 17:44
Tegnap akkorát esett a BUX, hogy ma csak felfelé vezethetett az útja.
Részvény / Deviza / Áru Három forinttal olcsóbb az euró, megállíthatatlan az arany
Eidenpenz József | 2024. április 17. 12:26
A tőzsdéken javult a hangulat, a piac emészti, hogy tolódik az amerikai kamatcsökkentés. A forint nagyot fordult, de nincs egyedül, az euró/dollár vagy a zloty is irányt váltott. Megvan a Telekom-osztalék, fő a fejük a luxusmárkáknak, nagyot estek a bitcoinbányász-részvények.
Részvény / Deviza / Áru Nem jut szóhoz, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 07:31
Vészesen közel a 400-as szint.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzés volt a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1978,87 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 65 428,99 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Kiveri a verejték, ha rápillant erre a forintárfolyamra
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 18:19
Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG