4p
Nincs új a nap alatt, a vállalati gyorsjelentések és a makrogazdasági adatok legfeljebb csak változatossá tudják tenni a pénteki befektetői menüt, amelynek fő fogása ugyanis változatlanul az USA és Kína közötti kereskedelmi háború.
Donald Trump (MTI/AP/Charles Rex Arbogast)

Csak látszólagos volt a megnyugvás a világ pénz- és tőkepiacain csütörtökön. Az amerikai tőzsdeindexek ugyan pluszban zártak, a határidős részvénybarométerek viszont ma reggel már mínuszban, esést előrejelezve a magyar idő szerint ma délutáni tengerentúli nyitásokra. Negatívan hathat, hogy Ázsiában csak a japán Nikkei tudott erősödni, a kínai és a hongkongi tőzsdeindexek viszont – korántsem meglepő módon – az amerikaiakkal kapcsolatos feszültség hatására 1-2 százalékos bukóban mozogtak. Európa viszont egységesen – így a BUX is – pirosba borult.

Ezzel szemben az olaj ára a közel-keleti ellátási kockázatok miatt emelkedőben van, az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) 63 dollár, a Brent típusú közel 73 dolláron cserél gazdát. Az arany viszont csökkenő trendben, 1290 dollár alatt kezdte a pénteki napot, a forint pedig küzd azzal, hogy euróval szembeni árfolyama ne kerüljön a 325-ös szint fölé.

Összefoglaltuk, befektetői szempontból mire lehet érdemes figyelni a hét utolsó napján.

1. Amerikai-kínai kereskedelmi háború

Mint a bevezetőben említettük, a ma reggeli tőzsdei mínuszokban már érzékelhető a hatása annak, hogy Donald Trump tegnap az Egyesült Államok telekommunikációs hálózatainak védelméről elnöki rendeletet írt alá, ami ugyan nem nevesített kínai cégeket, de nem nehéz kitalálni, hogy a Huawei és a ZTE ellen irányul. Tovább hevítheti az amúgy is már forró kedélyeket a Wall Street Journal értesülése, miszerint a kínaiak illetékes minisztériuma – Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter szerdai nyilatkozatával szemben – nem tud arról, hogy az USA-val folytatódnának a kereskedelmi tárgyalások.

2. Makrogazdasági adatok

A kereskedelmi virtcsaft mellett a tőzsdei árfolyamokat a ma közzéteendő áprilisi euróövezeti inflációs adatok és a márciusi ipari termelési adatok befolyásolhatják, kisebb mértékben pedig esetleg az USA Michigani fogyasztói bizalmi indexe.

3. Negatívan korrigáló Bitcoin

Amilyen gyorsan és mondhatni, érthetetlenül – igaz, ezt már megszoktuk – rakétázott a kriptovaluta árfolyama az elmúlt napokban 8300 dollár fölé, olyan lendülettel ment át szabadesésbe, hogy péntek délelőtt már a 7200-es szintet tesztelgesse.

4. Talányos tokiói jegybank

A Bank of Japan ma hajnalban adta publikált legfrissebb, az előrejelzéseit tartalmazó kiadványában egy szó sem esik arról, hogy esetleg folytatná a monetáris lazítást, noha azt a piaci szereplők elképzelhetőnek tartják. Pedig a jen alapvetően a nemzetközi befektetői hangulat bizonytalansága miatti erősödése és annak folytatódása mérsékelheti az inflációs kockázatokat. Tokió csak ősszel emelheti a forgalmi adót, amelynek rövid távú, pozitív hatásait a belső fogyasztás valószínűsíthető visszaesése középtávon nagyrészt kiolthatja – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.

5. Törökország büntiben

Méghozzá a Moody’s-nál, amely további leminősítését helyezte kilátásba, amennyiben nem hajt végre átfogó reformokat. Az amerikai rating cég szerint Törökország Venezuela után a recesszió, a törékeny líra és a megcsappanó jegybanki tartalékok miatt a második legsérülékenyebb.

6. Kilőtt a Thyssenkrupp és a Sony részvénye

A Thyssenkruppé több mint 9 százalékkal amiatt, hogy a Barclay’s elemzői szerint liftgyártó üzletágának kiszervezése – amelynek megvételére a finn Kone már jelezte is a szándékát – akár 3-4 milliárd eurós szinergiahatást jelenthetne a német cégnek. Ez egyszersmind kiolthatja annak negatív hatását, hogy a Thyssenkruppnak az indiai Tata céggel tervezett fúziója versenyjogi akadályok minden bizonnyal meghiúsul.

A Sony részvényei pedig arra száguldtak több mint 8 százalékkal, hogy a japán cég bejelentette, egyrészt 1,8 milliárd dollárért vásárol vissza saját papírjaiból, másrészt megállapodott az amerikai Microsofttal, hogy a mesterséges intelligencia, és a videojáték területén együttműködnek.

7. OTP, Mol fel, Richter, Telekom le

A hazai blue chipek közül az OTP részvénye a 12 400, míg a Molé a 3250 forintos szint áttörése esetén emelkedhet tovább – már ha az amerikai-kínai viszályban egy kis szünet állna be, egyelőre azonban még távolodnak e lélektani határoktól. Ezzel szemben az alig egy hét alatt több mint 13 százalékot zuhant Richter jegyzése már az 5 ezer forintos szint alá ment, s korántsem biztos, hogy itt a vége az esésnek, míg a 425 forintos szint elestét követően a Magyar Telekom-papírok is folytathatják a lejtmenetüket.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG