3p
Ami ma történt a három, Mészáros Lőrinchez köthető cég részvényével, az páratlan a tőzsde történetében. Reggel több milliárd forintnyi tőke ostromolta a cégeket, délutánra ugyanennyi menekült volna belőlük. Emelkedett a Richter, esett az OTP, gyenge a forint és a török líra, erősödik a dollár.

Napok óta óriási vételi erő nehezedett az Opusra, az Appeninnre, és kisebb mértékben a Konzumra. Ma már annyira hisztérikus lett a helyzet, hogy nyitás után a 15 százalékos kereskedési limitre került az első két papír, és ott el is akadt a kereskedés, és soha nem látott, milliárdos vétel állt sorban az könyvben. Egy idő után a Konzum is csatlakozott, ott is elakadt a kereskedés. Több milliárd forint zúdult a három papírra, mintha ingyen lennének. A befektetők feltehetően úgy gondolták, hogy Mészáros Lőrinc papírjainak nincs felső korlátja, és immár hatalmas téteket is hajlandók voltak rátenni, mint a kaszinóban.

Zúdítottak

10 óra 40-kor aztán hirtelen kitömték a sok várakozó vevőt, vagyis valaki egyszerre milliárdos értékben adott el. Hogy ez egy korábbi, okos vevő volt, vagy esetleg valamely többségi tulajdonos, netán maga Mészáros Lőrinc, ezt nem tudhatjuk, egy bizonyos tranzakció-méret fölött be fogják jelenteni. Mindenesetre akárki is volt, bölcsen tette, hisz a cégek értékeltsége már teljesen elszakadt minden fundamentumtól (az Opus már a Waberer’s háromszorosát érte).

Ekkor 1-2 órás igen aktív kereskedés kezdődött, mindenki megvehette, és eladhatta amit akart. A papírok árfolyama bejárta a teljes lehetséges kereskedési tartományt, végül azonban az eladói nyomás győzött, és az Opus, valamint az Appeninn árfolyama letapadt a 15 százalékos alsó határra, és most az eladók kezdtek ott milliárdos tételben gyűlni. A Konzummal lehetett egész nap kereskedni, de ott felfelé is jóval kisebb volt az őrület, mindazonáltal zárásra az is megközelítette a lehetséges minimumot.

Elképesztő számok

Nézzük mindezt számokban: az Opus 805 forintig ment fel délelőtt, majd 595-ig zuhant, az Appeninnben 1173 és 867 a két érték, a Konzum teteje 3496 forint volt, alja 2584, záróára 2603. A három papír forgalma együtt megközelítette a 10 milliárd forintot, ami a legtöbb átlagos napon a nagypapíroknak, blue chipeknek is becsületére vált volna.

A mai nap egyedülálló volt a pesti börze történetében. Sok mániát és összeomlást láthattunk már 27 év alatt, de hogy egy ember nevéhez fűződően egy részvénycsoportot ilyen vehemenciával hajtsanak fel sok milliárd forinttal, hogy aztán egy gigantikus napi kereskedés mellett forduljon a hangulat, az példa nélküli.

Még az index is beleremegett

Ami a többi részvényt illeti: az OTP 1,1 százalékkal esett 10 455 forintig, a Richter 0,4 százalékkal emelkedett 6883 forintig, a BUX 0,76 százalékkal esett 39 800 pontig. Ebben most már az Opusnak is komoly szerepe volt, hisz 1,77 százalékkal szerepel az index kosarában, súlya az ötödik legnagyobb az OTP, a Mol, a Richter és a Telekom után. Az Appeninn 0,7 százalékos súlya is jelentős hatású 15 százalékos árelmozdulásnál.

Devizapiac

Mindehhez képest a világ tőzsdéi érdektelenek voltak ma, a devizapiacon történt még említésre méltó esemény: tovább erősödött a dollár, egy euróért már csak 15,60-at kell belőle adni. Ismét rekord mélységben a török líra, 4,50 az euróhoz képest, és az eurónkénti 311,70-es forint sem egy szívderítő élmény.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16830 16630 16830 +1,39% 16815 16840 827 427 430 HUF 2024-03-28 11:58:24
MOL 2968 2938 2970 +1,64% 2966 2968 298 644 490 HUF 2024-03-28 11:51:59
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 898 899 67 218 824 HUF 2024-03-28 11:51:46
RICHTER 9330 9295 9375 +0,70% 9330 9375 389 703 080 HUF 2024-03-28 11:56:54
OPUS 402 397 403 +0,25% 400 402 7 791 888 HUF 2024-03-28 11:48:52
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kicsúszott az OTP lába alól a talaj
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt hétfőn.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG