Hirdetés
Hirdetés

Éledeznek a piacok, jó hírek jöttek Kínából és a németektől

2019. október 08., 10:30

Továbbra is törékeny a piaci hangulat, ám úgy tűnik, a múlt heti pánik után most az eladók visszafogták magukat. Ebben szerepet játszik az is, hogy folyamatosan jönnek információk a hét második felében tartandó amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokról. Ráadásul ezúttal a kínai hírügynökség optimista hangot ütött meg a találkozó előtt.

Kivárás jellemezte a hét első napját, volt olyan piac, mint például a német, ahol felfele mozdultak az árak, de az USA-ban kisebb gyengülést láthattunk. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 96,65 ponttal, 0,36 százalékkal, 26 477,07 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutatója 13,38 ponttal, 0,45 százalékkal gyengült, és 2938,63 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 26,18 ponttal, 0,33 százalékkal lett alacsonyabb, és 7956,29 ponton zárt.

Kedden az ázsiai börzék minimális pluszban zártak, az európai tőzsdék pedig a hétfői záró szintek körül vagy kis pluszban nyitottak. Nézzük, melyek a piacokat mozgató legfontosabb információk.

1; Továbbra is a kereskedelmi tárgyalásokra figyel a világ

Miközben tegnap még olyan hírek láttak napvilágot, hogy a mostani tárgyalások is eredménytelenül zárulhatnak, addig a legújabb információk már arról szólnak, hogy átfogó kereskedelmi tárgyalások jöhetnek a héten, legalábbis a kínai Xinhua hírügynökség ezt közölte kedden. Így továbbra is zavaros a kép, hiszen nem lehet tudni, hogy valóban minden vitás kérdés terítékre kerül, vagy lesznek olyan problémák, amikről nem fognak tárgyalni.

Hirdetés

A kínai küldöttséget Liu He elnökhelyettes fogja vezetni, és számos miniszter, miniszterhelyettes tart vele, többek között a kereskedelmi, a fejlesztési, az ipari és a mezőgazdasági tárcától. Az Egyesült Államokat Robert Lightizer és Steve Mnuchin fogja képviselni. A magas szintű tárgyalásokra csütörtökön és pénteken kerül sor.

2; Végre egy jó német adat

Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt havi bázison a német ipari termelés, megfordítva a havi csökkenés május óta tartó trendjét a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált jelentése alapján.

Augusztusban ár, szezonális és naptári kiigazítással 0,3 százalékkal nőtt az előző havihoz képest a német ipari termelés a júliusi 0,4 százalékos havi csökkenés után. Elemzők 0,1-0,2 százalékos havi növekedést vártak augusztusra. Havi bázison május óta csökkent az ipari termelés Németországban.

Az ipari termelésen belül a feldolgozóipari termelés augusztusban 0,7 százalékkal emelkedett az előző havihoz képest, az alapanyagok termelése 1,0 százalékkal nőtt, a beruházási javak termelése 1,1 százalékkal emelkedett, a fogyasztási cikkek termelése viszont 1,0 százalékkal csökkent.

Az energiatermelés augusztusban 1,7 százalékkal csökkent az előző havihoz képest, az építőipari termelés pedig 1,5 százalékkal lett alacsonyabb.

3; A törökökbe is beleszállt Trump

Erdogan török elnök politikáját számos kritika éri, és Donald Trump amerikai elnök is nem éppen finom diplomáciai jelzésekkel tudatta elégedetlenségét. Miután Ankara bejelentette, hogy hadseregükkel be kívánnak hatolni Szíriába, Trump azzal fenyegette meg a törököket, hogy elpusztítja a gazdaságukat.

Érdekesség, hogy eközben több politikai elemző is úgy vélekedett, hogy a törökök szíriai beavatkozása előtt éppen Trump nyitott utat azáltal. hogy úgy döntött: kivon amerikai csapatokat a térségből.

4; Gyengén teljesített a Samsung, mégis nőtt az árfolyama

A dél-koreai Samsung Electronics részvényárfolyama 1,2 százalékkal emelkedett a tegnap kiadott profitfigyelmeztetése után.

A félvezető gyártó cég szerint a harmadik negyedéves működési nyeresége várhatóan 56 százalékkal esett vissza a globális memória chip-árak csökkenése miatt, de ez kevesebb, mint amit elemzők vártak. A vállalat a hivatalos eredményeit október második felében publikálja.

5; Egy ítélet halasztása miatt emelkedett a Bayer

A német cég a Monsanto felvásárlásával örökölte meg a pereket, melyek azt hivatottak eldönteni, hogy a Monsanto gyomirtója, mely glifozátot tartalmaz, rákkeltő-e, és ha igen, akkor mennyiben járult hozzá a megbetegedésezésekhez, írta reggeli hírlevelében az Equilor.

A mostani per a legfontosabb lehet a cég számára, amelyet egyszerre 18 ezren perelnek. Az alperes és a felperes közösen kérték az ítélet elhalasztását, bíznak benne, hogy sikerülhet peren kívül megegyezni. Az összes per megegyezésének költsége a Bloomberg elemzése szerint 9 milliárd dollár lehet, de más becslések jelentősen szórnak. A legalacsonyabb becslés 2,5 milliárd dollár, míg más elemzők a 20 milliárd dollárt sem zárják ki.

A halasztás hírére a cég részvényárfolyama tegnap 1,36 százalékot emelkedett.

Kereskedjen az mfor trader rendszerével!

Esést vár a piacokon? Nálunk akkor is kereshet! Apple részvényeket venne, esetleg a Google és a Microsoft érdekli? Bízik az elektromos autókban: a Teslában vagy inkább a Mercedesben? Vagy inkább hazai pályán maradna? Ha a világ legnagyobb tőzsdéin, vagy 120 devizapárral kereskedne, adott a lehetőség. Tesztelje rendszerünket kockázatmentesen!

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Olaszországban már nem csak pörkölik, de termesztik is a kávét

Olaszországban már nem csak pörkölik, de termesztik is a kávét

A globális klímaváltozás miatt 2050-re a kávétermesztésre alkalmas helyek a trópusi területeken a jelenlegi felére csökkenhetnek, ezért Kaliforniában, Ausztráliában és Szaúd-Arábiában, de még Olaszországban is, mely országok amúgy kívül esnek a hagyományos kávétermesztési övezeten, már próbálkoznak a kávébab meghonosításával.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Szavazás

Szerinted gyengülni fog a forint, vagy erősödni? Hol lesz év végén az euró?