3p
Miután tegnap este az amerikai tőzsdeindexek jelentős esést szenvedtek el, a Dow Jones ipari átlag egy százalékkal is esett, ma szerény emelkedés van az európai tőzsdéken. A bitcoin nagyot zuhan, a forint stabil, az olaj stagnál.
Megy a munka Frankfurtban - EPA / Frank Rumpenhorst

Délelőtt 11.30 körül az euróövezeti EuroStoxx 50 index 0,2 százalékkal erősödik, de volt feljebb, fél százalékos emelkedésben is. A német, francia, brit, olasz indexek szoros versenyben 0,2-0,3 százalékkal vannak feljebb.

A forint minimális mértékben erősödött, tíz fillérrel lejjebb, 311,20-on jár az euró. A lengyel, cseh és román tőzsde is szerény pluszban van, így valószínű, hogy Budapesten is hasonló lenne a helyzet.

Az amerikai határidős indexek a tőzsdenyitás előtt pár órával stanálást vagy kicsi emelkedést mutatnak, a Dow Jones futures például 0,1 százalék körül emelkedik.

Csütörtökön vállalati eredményekre figyeltek leginkább a befektetők az MTI szerint, ennek köszönhetően a biztosítási ágazat papírjai érték el a legjobb eredményeket. A Generali éves működési eredmény rekordot ért el, osztalékát megemelte, részvénye ennek köszönhetően másfél százalékkal erősödött. A Munich Re megemelte idei éves eredmény előrejelzését, részvénye több mint egy százalék nyereséget ért el.

Ellenkező irányban mozdult a Lufthansa részvénye, miután a légitársaság az üzemanyagköltségek növekedésére hivatkozva csökkentette idei eredmény előrejelzését. A részvény másfél százalékkal gyengült. Hasonlóképpen a H&M is veszített részvényének árfolyamából, négy százalékot, mivel első negyedévi eredménye elmaradt a piaci várakozásoktól.

Az olajár az amerikai olajtermelés folyamatos emelkedésének és a globális gazdasági fellendülés miatt javuló keresleti kilátások egymást kioltó hatása következtében ingadozik.

Az OPEC szerdán a világ olajkeresletének napi 1,62 millió hordós növekedését jelezte előre, a szervezethez nem tartozó olajtermelő országoknak viszont napi 1,66 millió hordóval fog emelkedni a termelése ugyanezen idő alatt. Az amerikai olajtermelés viszont 2016 közepétől már csaknem negyedével növekedett és napi 10 millió hordó felett már meghaladja a szaúdi olajtermelést és előreláthatólag még az idén Oroszországot is kiüti a lista éléről napi 11 millió hordó feletti termeléssel.

A bitcoin mintegy tíz napja gyengül, de az éjszaka újabb lendületet kapott. Vélhetően azért, mert a Google bejelentette, száműzi kínálatából a kriptodeviza– és ICO-hiordetéseket. Egy időben mínusz 15 százalékot is mutattak az árjelzők, most mínusz hét százaléknál tart, 8100 dolláron. Az ether 606 dollár, kilenc százalékkal zuhan. A bitcoin alja 7700 körül volt ma hajnalban.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG